Amikor felf.stam a falra

Halk lánccsörgés és sikolyok

 A gyönyörű bányatóra ráborult a természetellenesen gomolygó, tejszerű, nem evilági köd. Ködfolyamok hömpölyögtek elő a fák közül, a tóból, a halak testéből, a fűből, mindenhonnan. Nem lehetett négy-öt méternél messzebb ellátni, de hallani … sok mindent lehetett.

Először csak halk lánccsörgés, zörejek, majd messziről jövő sóhajok. Utána a léptek. Egyre több és több ütemes dobbanás. A ködben hirtelen egy csontvázakból álló sereg körvonalai rajzolódtak ki. Azért jöttek, hogy kegyetlen bosszút álljanak árulóik leszármazottjain … Élükön a négy méter magas Csontvázkirály lépett ki a ködfüggönyből, fején a tüzesen izzó vaskorona, kezében lángoló pallosa.

Ja nem, csak Andris az! 🙂 Hm, kicsit magával ragadott a hangulat.

Túl sokat nem láttunk, de zseniális hangulata volt

A poszt címéért ezúton kérek elnézést, de ilyen nagy klasszikusokat csak pontosan szabad idézni! 🙂

November elején kedvenc bányatavunk került ismét terítékre, gondoltuk kicsit még abajgatjuk az ott lakó halakat, mert 2 hét múlva úgyis bezár a tó, egészen március végéig. Az aznapi pecára Pít jött a fiúkkal, én Levivel, illetve Pít régi barátja, Miklós, és fia Barnabás. Barnabás (12 éves) még Levin is túltesz megszállottságban, ami a horgászatot illeti. Náluk egyedül ő horgászik a családban, ha meg tudja fűzni az édesapját, akkor vele megy, ha nem, akkor mással! 🙂 Korosztályos horgászversenyeket nyer, nyaranta horgásztáborokba jár, 15 db(!) horgászbotja van, és jóval többet tud a horgászatról, mint az általam ismert legtöbb horgász. Nem csoda, hogy Levivel 4 másodperc alatt cimborák lettek! 🙂

A gyerkőcök bandába verődtek, körbepergették a tavat, később letett bottal pecáztak, mind békés, mind ragadozó halakra (miután Bala nyakon csípett pár snecit), és folyamatosan osztották meg egymással a tapasztalataikat. Ráadásul összecimbiztek a mellettünk bojlizó csapattal, egész nap alig láttam őket. De jó kis nyugodt nap volt! 🙂

Csalihal

Elég kapástalan napunk volt, nekem először pergetve volt egy gyenge rávágásom, de lemaradt, majd azért sikerült egy süllő ifjoncot partra hoznom. A fényképezéshez odaadtam Levinek, hátha az Ő kezében nagyobbnak tűnik! 🙂

Ifjú süsü

Borzolja a taraját! 🙂

Ezek a fogak, tuti Colgate-el mosva

Egy-két óra múlva Pít botja görbült, ha nem is túlzottan, de valamennyire. Kisebb süsüre gyanakodott, de végül egy 70 deka körüli csapó jött a felszínre. Korábban már írtam, hogy Pít nagyon érzi a csapókat, közülünk egyedül Ő tud darabosabbakat fogni, de Ő szinte mindig. Viszont ekkorát még sosem fogott.  Nem csak a mérete miatt volt figyelemreméltó, hanem amiatt is, mert pompás színekben tündökölt. Határozottan kirajzolódott a csíkozása, az úszói és a farka gyönyörű piros színben játszottak. Fejedelmi állat, fotót érdemel! Pít is úgy volt vele, hogy meg kell örökíteni az utókornak ezt a kapitális jószágot, de ha már kép, adjuk meg a módját. Odavitte a sücit a vízhez, hogy lemossa az oldaláról a rátapadt homokot. Ahogy a süci megérezte a vizet, csapott kettőt, és huss, már szabad is volt! 🙂 Így sajnos kép nem készült róla, de emléke szívünkben örökké él.

Ezzel a két hallal meg is úsztuk az egész napot, pedig 7-en pecáztunk, de nem lehet mindig kolbászból a kerítés. Sógorék fél négy körül össze is pakoltak, és elmentek. Barnabásék és mi még maradtunk, úgy terveztük fél öt körül pakolunk, úgyis sötétedéskor (5 óra) zár a tó. Ekkorra már a fiúk is elfáradtak, mindenki beült a saját letett botja elé. Én is kezdtem érezni a hátam az egész napi dobálástól, gondoltam odaülök Levi mellé beszélgetni. Így is tettem, az UL botomra pedig kötöttem gyorsan egy fenekező szereléket, és bedobtam kis hallal. Így utólag, elég kreatív :), de mentségemre szolgáljon, hogy jó fáradt voltam, és halban nem igazán bíztam már.  Levivel épp belemerültünk a beszélgetésbe, mikor az UL boton koppant a kapásjelző, és a bot tempósan elindult a víz felé. Hm, elég határozott a vonal másik végén a kollega. Gyorsan felkaptam a botot, és éreztem, hogy ilyen hallal még nem volt dolgom, ekkora erőt még sosem éreztem. Az UL pálca földig hajolt, rajta a 12-es agyonhasznált nanofil, kezdtem aggódni.

Akárki is volt a vonal másik végén, ő viszont nem aggódott. Sok halat fárasztottam már, de ez teljesen más volt. Itt nem voltak bohókás fejrázások, kirohanások, küzdelem, egyszerűen szép komótosan, de arra ment amerre akart, semmi bakugrás! 🙂  Hát mit mondjak!? Közöm nem volt a fárasztáshoz vagy 10 percig. Mindig csak azon igyekeztem, hogy valamennyi damilt vissza tudjak nyerni abból, amit levitt, mert a kis pergetőorsón max. 70 m zsinór volt, és elég vészes tempóban fogyott. Ezután egyszer csak elfáradt vagy beletörődött? Nem tudom, de szép lassan elkezdtem tudni irányítani. Persze itt már volt nézőközönség, ment a találgatás, hogy mi lehet a vonal másik végén. Süllőt, csukát gyorsan kizártam, egy ideig harcsára gyanakodtam, de másképpen küzdött. Ekkor jött a megvilágosodás, lehet, hogy egy szép nagy tok lesz! Azt már fogtam itt, igaz az csak olyan háromfél körüli volt, ez jóval nagyobb lesz. Ezután, mikor először megláttam a víz felszínén a kéttenyérnyi farokúszót, leesett az álam. Ponty! De milyen ponty!

Szép lassan sikerült partközelbe kényszerítenem, itt jött a következő probléma. Van egy halkiemelő hálóm, amivel szépen ki tudjuk emelni a 3-4 kilós halakat. Nos, az öreg tőpontynak konkrétan a feje fért bele, és megtelt, mikor Levi megpróbálta kiemelni. Hűha. Levi szerencsére feltalálta magát, és elszaladt a bojlis sráchoz segítséget kérni, akivel összecimbizett napközben. Jött is, pontymatracot is hozott, fertőtlenítette a hal száját, és segített mindenben, hogy a töves ép bőrrel megússza a kalandot. Ezúton is köszönöm, sajnos lányos zavaromban nem kértem el az elérhetőségét, de remélem, hogy összefutunk még a tavon, hogy egy-két sör kíséretében kifejezzem a hálámat.

Sok csatát megélt …

… öreg veterán.

Szerencsére jótevőm két képet is készített (a fentieket, amit később fel is töltött a tó oldalára, és le tudtam menteni), mert bár Levi kattogtatott rendesen a 20d-vel, de otthon jöttem rá, hogy őt még bizony meg kell tanítani fényképezni. Legalábbis az alap kompozíciós szabályokat végig kell venni, és nem feltétlen az aranymetszésre gondolok! 🙂

A Levi által készített 14 db képből a legsikerültebb.

Nincs ezzel semmi gond (főleg így, hogy van két jó képem :)), mindent meg kell tanulni egyszer.

Hazafelé azon morfondíroztam, milyen érdekes, hogy a ponty simán felvette a fenékről a kis halat. Később megtudtam, hogy a telelésre készülő nagy pontyok esetében ez nem is annyira ritka. A horgászatban minden igaz és az ellenkezője is, ugye. Ma is tanultam valamit.

Görgüljön!

go.fishing