Sosem játszunk döntetlenre

Posted on

sjd_04

A fogadás iránti szenvedély bizonyos típusú emberekbe ugyanúgy kódolva van, mint a zsákmányszerzés ösztöne. Talán nem annyira ősi, nem annyira zsigeri, de tény, hogy az emberiség írott történelmében folyamatosan megtalálhatók a fogadások. Már az ókori olimpiákon is fogadtak, több mint kétezer éve. Úgy látszik, ez a késztetés Leviben és bennem is megvan, bár közel sem ég olyan lobogó lánggal, mint a pergető horgászat iránt érzett szenvedélyünk.

Az egyik kajakos domolykózás alatti szokásos egymást ugratós versengésünk eredményeként elcsattant egy fogadás. Mindketten csak a kedvenc domolykós wobblerünket dobálhatjuk, és aki több halat fog, kap egyet a vesztes kedvenc wobbleréből. A fogadás megköttetett. A lebonyolítást ugyan egy ideig akadályozta, hogy Levi keze gipszben volt, de időközben meggyógyult, úgyhogy kezdődhetett a gigászok csatája! 🙂

Olvass tovább »

Reklámok

Hazai pálya

Posted on Updated on

hp_12

Szerencsések vagyunk. Szerencsések vagyunk, mert elég sokat tudunk hódolni Levivel közös szenvedélyünknek, a pergetőhorgászatnak. Szerencsések vagyunk, mert rengeteg szebbnél szebb vizet járunk be. Szerencsések vagyunk, mert olyan emberektől tudjuk ellesni az adott víz megfejtéséhez szükséges nüanszokat, akiknek ez a csuklójában van.

Nem is olyan régen éppen Mikivel szedtük a Tiszán a köveseket, de nagyon, aki ott olyan mély átéléssel és szeretettel beszélt az adott Tisza szakaszról, hogy nem volt kérdés, ez az ő szülővize. Számára egy másik víz sem fogható ehhez. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy nekem nincs ilyen mély kötődésem egy vízzel sem. Én ugyanúgy otthon érzem magam a Balatonon, mint a Dunán, a Tiszán, a Dráván és még sorolhatnám. Mondjuk azért az az igazi, ha folyik. Ha mégis ki kellene választani egy vizet, akkor azt mondanám, hogy nekünk a hazai pálya az a Duna Komárom-Esztergom megyei szakasza.

Olvass tovább »

Vízvár

Posted on Updated on

20180813_112817

Vízvár. Mesebeli név. Bármelyik fantasy történetben megállná a helyét. Völgyzugoly, Bakacsinerdő, Suhatag, Vasudvard, Fangorn-erdő … Vízvár. De szerencsére ez nem mese, hanem egy létező település a magyar-horvát határszakaszon. És ha már magyar-horvát határ, akkor mi más is lehetne egy pergető horgász célja, mint a Dráva.

Olvass tovább »

Chubtime

Posted on Updated on

20180717_111038

Majdnem összejött a fogadás. A legutolsó közös domolykózásunk alatt elkezdtük húzni egymást Levivel. Fej-fej mellett fogtuk a halat, ő csak a saját csalijait dobálta: Yo-zuri, Westin és Lunkerhunt wobblerek formájában, én pedig csak a Matát. Persze egy idő után kezdődött a vérszívás, hogy ki fog több halat, melyik csali a jobb. Odáig fajult a dolog, hogy elcsattant a fogadás a következő domolykózásra. A tét óriási volt, a nyertes választhat a a vesztes wobblerei közül egyet. A számításba annyi hiba csúszott, hogy Levi keze még mindig gipszben volt, neki nem volt értelme megkockáztatni az egész napos kajakozást. Így ezúttal sajnos Levi nélkül eredtünk a domik nyomába, és a fogadás is csúszott. De ami késik, nem múlik! 🙂

Olvass tovább »

Itt a nyár, már megint

Posted on Updated on

20180604_075627

Nagyjából két órával azután, hogy megírtam az előző bejegyzést a tiszai harcsáinkról, leesett, hogy időrendben nem az a bejegyzés következett volna, hanem ez. De ami késik, nem múlik, úgyhogy ma elmesélem Nektek az első olyan családi nyaralásunk történetét, ahol horgásztunk is egy kicsit. Ráadásul itt sikerült megfognom az idei év eddigi legnagyobb halát. A legnagyobb halon kívül mindjárt lerántom a leplet arról is, hogy milyen egy balatoni hiperűrugrás, illetve, hogy mitől volt Levinek olyan szaga, mint egy két hete döglődő orknak.

Olvass tovább »