amúr

A könnyebb úton

Posted on Updated on

20150602_141918

Ha egy outsidert kérdezünk, akkor minden horgász egyforma. Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Holott ez közel sincs így.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a horgásztársadalom arisztokratái a műlegyező horgászok. Az ő szemükben a letett bottal pontyozó, sört szopogató sporik nem is igazán horgászok, csak valamiféle véglények. Természetesen az ilyen sporiknak is megvan a véleménye a sznob műlegyezőkről, mert amit ők művelnek, az csak valami úri huncutság, nem is horgászat. És persze ott vannak még a pergetőhorgászok, akik a műlegyezők szemében még nem igazán horgászok, de már talán nem is véglények. Persze a pontyozók is több kasztra oszlanak, vannak a bojlisok, a finom szerelékes pecások, a zig bugosok, meg ki tudja még miféle csoportok, és a tengeri pecáról még szó sem esett.

Egy másik megközelítésben pedig vannak a vadvízi pecások, és a kockatavi pecások. No, itt is óriási a különbség. Egy vadvízi pecás megy, keresi a halat, jellemzően kevesebbet fog, mint a kockatavi pecás, de az ő szemében egy dunai 2 kilós csuka többet ér, mint tavon egy 10+-os. És persze teszi mindezt gyönyörű környezetben. És persze titkon lenézi a kockatavi pecást, hiába fog az 20+-os pontyokat. De nincs is ezzel gond, hisz mindannyian emberek vagyunk, kérem szépen! 🙂 És horgászok …

Az én horgászkarrierem már jócskán felnőtt fejjel indult kockatavakon. Az utóbbi időben eltolódtam a vadvizek irányába, a Tisza-tó és a Duna a két legnagyobb szerelem. De nem akarok álszent lenni, nagyon erős a sötét oldal csábítása :), a mai nap is pezseg a vérem attól, ha sok és / vagy nagy halat foghatok egységnyi idő alatt. Erre azért a végén még visszatérek …

A sötét oldal ereje! :)
A sötét oldal ereje! 🙂

Mivel győzött a sötét oldal, egy hosszabb kihagyás után, de ismét a Római-tavon találtam magam. A 24 órás túrán LP volt a horgásztársam, aki 10 napra hazaugrott Németországból, és teljes gőzzel vetette bele magát a pecába. LP-vel sok mindenben hasonlítunk horgászat szempontjából, és sok mindenben különbözünk is. Mindketten felnőtt fejjel kezdtünk el pecázni kockatavakon, és mindketten kezdünk eltolódni a vadvizek felé. Mindketten megszállottak lettünk. Ő az RSD-t vallatja mostanában (BTW, nemsokára számíthattok egy RSD-s vendégcikkre! 🙂 ), én az élő Dunát. LP jellemzően feederezik, én jellemzően pergetek. Viszont ezen a túrán kiderült, jól kiegészítjük egymást.

A Rómaival kapcsolatban előzetesen egy kérdés merült fel, tudjuk e szelektálni a nagy pontyokat. Az nem volt kérdés, hogy fogunk, a kérdés az volt, nagyot fogunk e?

Ebből a méretből LP elképesztő mennyiséget fogott.
Ebből a méretből LP elképesztő mennyiséget fogott.

LP a feederrel próbálkozott pelettel, kukoricával, élőcsalival, miegyébbel, de nem tudta szelektálni a pontyokat. 1-2 kilós méretből számolatlanul fogta. Elképesztő mennyiségű kis ponty van még mindig a tóban. Ráadásul úgy küzdenek mint egy pitbull …

Bezzeg én tudtam szelektálni. Konkrétan olyan jól sikerült, hogy az általam használt big bojlikkal egy darabot sem fogtam! 🙂 Azért persze összehalaztam a kezem, de az összes halat LP botjaival fogtam. Vagy épp nem volt a botja mellett, vagy egyszerre volt kapás a két botján …

Az áradó kisponty cunamit egy szem aprócska amúr szakította csak meg.

A fehér holló
A fehér holló

Persze megfordult a fejünkben, hogy friss kishallal letett bottal megpróbáljuk becserkészni a süsüket, de volt egy kis bökkenő. Összeraktam a spicc botot, nagyon finom úszóval, egy szem csontival, és hátraballagtam a nádashoz kishalazni. Igen ám, de a nádas szinte forrt a sok pontytól, amúrtól. FCUK. Itt sem lesz kishal. LP nem adta fel, megpróbálta. Sörért lehet tippelni, mit fogott a spiccbottal. Nem egyet.

Spiccbotra, zsebpeca szerelékre is pontycunami ...
Spiccbotra, zsebpeca szerelékre is pontycunami …

 De, hogy ne húzzam tovább, LP kiszerkesztett azért egy-két kilónál nagyobb pontyot is …

Szép töves
Szép töves
7,2 kg
7,2 kg

Túránkon két említésre méltó momentum történt még:

  • Már sötétben ültünk kint a stégen, mikor LP észrevette, hogy keresztben a tó közepe felé szépen tempósan úszik egy bot. WTF!? Kiderült, hogy a szomszéd stégen a kollegák szintén betettek pár csontival egy botot, kishalra. Persze, hogy nem kishal jött rá, hanem egy walking dead pitbull ponty! 🙂
  • A másik akció elejére már nem is emlékszem pontosan, talán összegubancolódott két szerelék, és a sötétben a víz felé hajolva bogoztuk ki. Volt egy darab fejlámpánk, ami az enyém volt, de éppen LP viselte. Viszont nekem nagyobb a fejem … Tök sötétben egy csobbanás után egyszer csak azt vettük észre, hogy elkezdett világítani a meder! 🙂 Ott álltunk éjszaka fejlámpa nélkül, de szakadtunk a röhögéstől. Jó volt na! 🙂

Itt kanyarodnék vissza egy gondolat erejéig a bevezetőben írtakra.

De nem akarok álszent lenni, nagyon erős a sötét oldal csábítása :), a mai nap is pezseg a vérem attól, ha sok és / vagy nagy halat foghatok egységnyi idő alatt.

Nagyon jól éreztem magam ezen a túrán, de ez a társaságnak köszönhető. Már egyáltalán nem hoz lázba úgy a Római és a sok ponty, mint akár még tavaly. Sok minden történt egy év alatt. A fent leírtak óta kétszer voltam kint éjszaka pergetni a Dunán, egyszer Levivel, egyszer Tamással. Összességében nem lett betli, de az én részemről mindkét alkalom az lett. De inkább egy ilyen betli, mint száz ponty a Rómain. Persze fogok még menni ide, gyerekekkel nagyon jó móka a sok hal, a vízen álló házak, de valami végleg megváltozott …

Görbüljön!

go.fishing

Reklámok

Süllő alfajok

Posted on Updated on

Vannak ezek a fura dunai süllők …

Január 20-ig túl voltam már pár horgászaton. Négy rávágásom volt (3 süsü, egy csuka), melyből egy halat sem sikerült kézbe vennem. Halak:/me = 4:0. Kínomban már majd’ megettem a botomat! 🙂

IMG_5606
Valamit tenni kellett.

3-4 alkalommal sikerült vallatnom a Dunát, de fukar módon osztogatta kegyeit az öreg hölgy. Az idei január nagyon erős sodrást hozott a vén folyón, 30g körüli jigfejek kellettek, hogy végig tudjam kopogtatni az aljzatot süllőket keresve. De süllőt nem találtam, legalábbis a törzsalakból, de fogtam egy érdekes alfajút. Szokás szerint emelgettem a gumihalat, mikor nem messze a parttól rávágott valami. Mérete miatt nem fejtett ki komoly ellenállást, szűk arasznyi volt, talán 15-20 dkg, és fura vésett ajkai voltak. Hm, nem tudom ez melyik alfaj lehet! 🙂

Paduc-süllő
Paduc-süllő

A paduc alfajú süllőmnek azért nagyon örültem, több kategóriát is nyert nálam:

  • az első (pergetve fogott) paducom
  • a legkisebb pergetve fogott halam
  • 2015 első kézbevett hala
A Dunán minden egyes kifogott kagylóban rengeteg munka van! :)
A Dunán minden egyes kifogott kagylóban rengeteg munka van! 🙂

 

De az utánozhatatlan hangulat ...
De az utánozhatatlan hangulat …
... mindenért kárpótol.
… mindenért kárpótol.

Túl jó hírek máshonnan sem érkeztek az öreg folyóról, Tamás egész január-februárban, számtalan pecából, egy kékfarkút tudott akasztani. Mondjuk egy érdekes alfajú süllővel ők is összefutottak egy csónakos peca során. A súlya hasonlított a paduc-süsüéhez, szintén 15-20 között volt … csak kilogrammban! 🙂

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Érdemes megnézni a videót is, illetve a fogás teljes történetét Tamás blogján tudjátok elolvasni:

Ekkorra már a gyerekeknek is viszketett a tenyere, de a Dunára nem akartam őket vinni, ilyen korban még jobb, ha van sikerélmény! 🙂 A környékbeli tavak be voltak fagyva, viszont a Kána tó nem. Könnyű a pestieknek, ott még az idő is jobb! 😉 Mindegy, ha ló nincs … Másodszor voltunk a tavon, egyel kevesebb halat fogtunk, mint első alkalommal, azaz kereken nullát, viszont Dorcos nagyon szépen megtanult dobni, úgyhogy mostantól önálló pergetőhorgász a kisasszony.

Ezt követően a fiúkkal támadtuk meg a szomszédos 20 hektáros tavat, ide Dorcos nem tudott elkísérni minket, egyéb elfoglaltságai miatt.

Horgásztársaim
Horgásztársaim

A jég már nagy területen olvadt, de még közel sem voltak ideálisak a viszonyok, mikor kiértünk:

Az elején még keresni kellett a vizet a jégkásában
Az elején még keresni kellett a vizet a jégkásában

Viszont csodálatos napot fogtunk ki, a szikrázó napsütésben percről percre nagyobb területet hódított vissza a víz a jégtől.

Az első rávágást Levi kapta, egy szép 2-3 kiló környéki csukától, de sajnos a kiemelés előtt leakadt. Nem sokkal később Petke következett, és a botja egyre inkább konkáv lett, úgyhogy jó halat sejtettünk a vonal másik végén. Petke sokat nem köntörfalazott, hamar partra kényszerítette a 3,18-as csukát. Ezzel meg is döntötte a saját egyéni csuka rekordját (korábban 2,9 kg). Kézbe venni még nem merte, így Levi fogta a halat.

Petke új egyéni rekordja
Petke új egyéni rekordja
Levi megijedt, elbújt egy csuka mögé
Levi megijedt, elbújt egy csuka mögé

Bár még volt nagyjából egy hét a tilalomig, gyorsan visszaengedtük, mert gyanúsan gömbölyödött a hasa. Mondjuk lehetett csak simán kövér is, mint én! 🙂

Ezután ismét Levi következett, de megint leakadt a hala. Tény, hogy elég finnyásan ettek, foghegyről kaptak, aznap minden akadás szájszéli volt. A következő csuka nálam jelentkezett, szintén nagyon vékonyan akadt, de szerencsém volt, sikerül partra emelnem, a szintén tekintélyes derékbőséggel rendelkező kilóötvenest. Egy gyors fotó, és ő is mehetett vissza.

IMG_5672

Ezután Petkének és nekem volt egy-egy koppintásunk, de nem akadtak meg. Ettől függetlenül nagyon jó napot zártunk, a tavaszias télben, és bár Bala és Levi aznap hal nélkül maradtak, de nem nagyon bánkódtak emiatt.

Egy hetünk volt még hátra a csukatilalom kezdetéig, ha szerencsénk lesz, talán még belefér egy csukázás.

Görbüljön!

go.fishing

Pontyparádé

Posted on Updated on

Telt-múlt a nyári szünet, és a gyerkőcök ellentmondást nem tűrően követelték a szokásos ottalvós Római-tavi pecát. Végül hosszas győzködés után, nagy nehezen beadtam a derekam, mert én köztudottan nem szeretek pecázni! 🙂

Nagyjából a szokásos csapat jött össze, Sógor a két kis gengszterrel, Péter, Ő szintén a fiaival és az öccse, Tamás, valamint én Dorcossal, Levivel és apuval. Azért nagyjából, mert kiegészültünk Gerivel és Leonnal, akik a jól sikerült balatoni peca után, ellenállhatatlan vágyat éreztek, hogy velünk tartsanak.

IMG_3349
Geri megjött és lepihent …
IMG_3350
… durva volt az előző napi tejfakasztó …
IMG_3354
… viszont ahogy magához tért, rögtön elharácsolta Leontól a botot! 😉

Magáról a pecáról, nem sok újat tudok írni a korábbiakhoz képest, talán csak annyit, hogy kifogtuk az év két legmelegebb napját, bődületes kánikula volt. A pontyparádé így sem maradt el, sorra jöttek az egységméretű, pitbull szívóssággal küzdő potykák, csak talán kicsit fakóbb volt a tűzijáték a megszokottnál.

Két említésre méltó momentum azért volt:

  • Pergettem folyamatosan az UL botommal, persze minden eredmény nélkül. Egészen addig, amíg kezembe nem akadt egy Ottó Bácsi féle kanál. Még régebben vettem, de sosem próbáltam ki, gondoltam most, hátha segít. Segített, de ami következett arra nem számítottam. Első dobás az aranypikkelyes Kelével, becsobbant a vízbe, és ahogy ereszkedett lefele, rögtön rá is vágott valami. Kezdődött a szívemnek annyira kedves derbi. És vége is lett, megkönnyebült a bot. Nem tudom, hogy mi rabolt rá a Kelére, de vitt mindent, a 20 cm-es harapásálló előkével együtt! 😦 Sajnos több Ottó Bácsi féle villantóm nem volt, de természetesen azonnal felkerült a beszerzendő holmik lista első helyére.
  • Spiccbottal, 20-as horoggal, egy szem csontival sneciztem, de mivel ők sem nagyon mozogtak a kánikulában a menetrend az volt, hogy a spiccbotot letettem a stég szélére, és nagyjából óránként ránéztem. Összesen két darab snecit sikerült így fogni egy fél nap alatt, míg egyszer csak arra nem kaptuk fel a fejünket, hogy a spiccbot, tőle teljesen szokatlan módon, mindent elsodorva rohan be a vízbe. WTF?! Levivel egyszerre vetődtünk, ő cukaharával, én tigrisbukfenccel. A bot végét  vízbe nyúlva el tudtam kapni, de még mindig fura életjeleket produkált, próbált kiugrani a kezemből. Apám, erre ráolvastak valami rontást. Persze nem, egy süllő volt a ludas, aki a 20-as horog végén táncolt … nagyjából még 4 másodpercet, amíg le nem szakította. Gondolom nem a csonti tetszett meg neki, hanem valószínűleg egy sneci akaszthatta fel magát a horogra, és őt lájkolta sellő koma.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Görbüljön!

go.fishing

Végre a Rómain

Posted on Updated on

Ha olvastad a korábbi bejegyzéseket, akkor ismerős lehet a Római-tó. Igen, ez az a tó, ahová már indultunk horgászni, de nem sikerült! 🙂

Nem is tudom, hol kezdjem … szerencsések vagyunk, hogy megtaláltuk ezt a tavat. 2011-ben voltunk itt először, és a mai napig is járunk ide. A tó történetéről van több ismertető is a neten:

“A Római-tó (régi nevén Agostyáni-tó), Komárom-Esztergom megyében, Tata központjától 2 km-re Agostyán irányában található a Gerecse lábánál. A Római völgyben elterülő tiszta vizű forrásokból eredő tó, a vidék egyik legszebb tava. Visszatérő forrásokban bővelkedő a terület, mely érezhető a tó vízminőségének javulásában is.
A tó gyökerei visszanyúlnak egészen a római korig, amikor is római kori telepesek, leszolgált római katonák éltek itt.
A tó i.sz. 150-től létezik.
1968-tól 1971-ig mezőgazdasági locsoló tónak épült, de ezt a funkcióját soha nem töltötte be. Később a TSZ Horgász Egyesületéhez tartozott, akitől jelenlegi tulajdonosa vette 1997-ben, és nevezte el Római-tónak, régre visszanyúló múltja miatt. Ebből az időből származnak a tóban lévő kapitális rabló halak.
Az egész völgy egy tulajdonos kezében van, így minden különleges rendezvényre való igényt teljesíteni tudunk.
A tó 12 ha vízfelületű, partja zömében sás, nádas és hínárfoltokkal tarkított. Az átlag mélysége 1,5 – 3 m, de a legmélyebb részén elérheti a 7 – 8 m-t is.
Talaja: agyag, márga, kő és egy kevés 5-10 cm-es iszap is található, nagyméretű süllőtartásokkal (akadókkal).”

A tavon lehet sima napijeggyel is horgászni, illetve lehet házat is bérelni. A tó horgászhelyek szempontjából négy részből áll:

1. A büfé és horgászbolt előtti hosszú partszakasz

2. Vízben álló stégsor, ennek a végéről meghorgászható a sziget melletti tómeder is

3. Hosszú gát + zsilip

4. A vízben álló faházsor

Sima napijeggyel az első három területen lehet horgászni, a házsornál csak az pecázhat, aki házat bérel. Egyébként lenyűgöző a házsor, ha jól emlékszem 26 ház van, amik cölöpökön állnak a vízben. A házak gyakorlatilag kettéosztják a horgászható vizet, ugyanis a házak mögött is kialakult egy kis tó ( <1ha ), ami csak innen horgászható. A házakhoz jellemzően két stég tartozik, egy nagyobb a nyíltvíz felé, és egy kisebb a hátsó kis tóhoz. Most, hogy visszaolvastam, kicsit félreérthető a dolog. Itt nem egy különálló tóról van szó, a hátsó kis tó is része a 12ha-os tónak, de a házsor miatt olyan, mintha egy különálló kis tó lenne. Kerestem a neten légifelvételt, hogy plasztikusabb legyen a dolog, de sajnos nem találtam. A facebook-on viszont vannak fent képek a tóról, innen ollóztam az alábbiakat:

Római-tavi házsor
Római-tavi házsor

394740_208955175865161_698617821_n
Római-tavi házsor – hátsó stégek

A házak közül azt hiszem ~10 db van a tógazda birtokában, ezek bérelhetők, a többit megvásárolták, magánkézben vannak. Nem tudom hányszor voltunk a Rómain, de szerintem 10-nél többször, és két olyan alkalom volt, amikor nem béreltünk házat. Megéri bérelni, mert a tó megérdemel legalább 24 órát egyhuzamban! 🙂 Eddig az 1-es, 2-es, 16-os, 17-es, 20-as, 21-es házakban voltunk ha jól emlékszem. A házak felszerelése nagyon hasonló, lent hűtő, főzőlap, asztal, székek, fent pedig az alvótér, van ahol csak szivacsok vannak, van ahol ágy is. Ne luxuskörülményeket képzelj el, de pecázni tökéletes. Az 1-es és 2-es ház kicsit lepukkantabb ( legalábbis, amikor mi voltunk ), viszont az 1-es háznak megvan az az előnye, hogy kétszer akkora a hozzá tartozó stég, mint a többi háznak, úgyhogy mindig ez szoktuk kérni, ha szabad.

És, hogy miért szeretjük? Hát, kéremszépen, több dolog miatt is. Az elsődleges, hogy itt lehet halat fogni. Sokat. Még nekünk is! 🙂 Ezenkívül nagyon kulturált, szép környezetben fekszik, és látszik rajta a tógazda áldozatos munkája. És nagyon sok élménnyel gazdagodtunk itt eddig.

Azt hiszem ketté fogom vágni a Rómairól a posztot, hogy ne legyen túl hosszú. A mai részben a békéshalas horgászatról írok, a jövőbeli második részben pedig majd a rablóhalazásról, mert ezen a tavon indult el, a nem túl hosszú múltra visszatekintő pergetőkarrierem.

Szóval az élmények. No, abból van sok:

– A tóra jellemzően Arabbal és Hubával járok, persze volt már itt többször Dóri, Levi, Márti, Sziszi, Petke, Andris, Bala, Pít, Pasó, Laci … de ez azért a hármak tava! 🙂
Először akkor kerültünk bajba, mikor Arab nem tudott jönni, papucskodásból kifolyólag, és Hubával ketten mentünk le egy késő őszi pecára. Ez még nem is volt baj, de valamelyikőnk vett egy új botot, orsót, damilt, miegyebet. Az ilyesmi előfordul időnként egy horgásszal, de itt jöttünk rá, hogy eddig mindig Arab damilozta fel ( természetesen nagyon lelkesen! 🙂 ) az új botokat. Én nem aggódtam emiatt túlzottan, hiszen tudtam, hogy Huba nagyon hosszú horgászmúltra tekint vissza, és nyilván elévülhetetlen érdemei vannak, úgyhogy egy olyan kis semmiség, mint egy új orsó feldamilozása, az csuklóból megy neki. Háááát … nem ment! 🙂 Még úgy se, hogy én is próbáltam segíteni. Sőt még úgyse, hogy felhívtuk Arabot, és telefonon keresztül a szánkba rágta, hogy mit kell csinálni … OK, lúzerek voltunk, de nem ijedtünk meg, átballagtunk a szomszéd stégre, és megkértük a rutinos horgászkollegát, hogy segítsen. Kalapot le, nagyon rendes volt, fél perc alatt megcsinálta. Csak zárójelben, ma, hogy már meg tudom oldani ezeket a dolgokat :), tudom, hogy csak egy apró hibát vétettünk … a damil nem ment át a felkapókar zsinórvezető görgőjén. Minden más rendben volt! 😀

– A tó halgazdagságára jellemző, hogy hárman nagyjából 10-12 óra pecával kb. 100 db pontyot tudunk fogni, úgy, hogy mi egyáltalán nem etetünk. Igaz, hogy ezek jellemzően 1-3 kg közötti halak, de akkor is rengeteg, és ezek a kis pontyok úgy küzdenek, mint valami pit-bull ( nagyrészt finom szerelékkel feederezünk )! 🙂 Azt azért rendszeresen láttuk, hogy akik bojliznak, simán fogják a 10+-os potykákat.

– Itt fogtam életem első amúrját, és első, és máig egyetlen harcsáját is. Ráadásul a harcsa nem is a legkisebb volt, nem mértük meg, de szerintem verte az 50 dekát! 😉

– A fiúk szeretnek ruhástól fürdeni a tóban. Elsőnek Petke zúgott bele egy nyári peca alkalmával a vízbe a stégről, másodszor pedig mártózott Levi, egy kora őszi peca alkalmával, korán reggel. Egyikőjük sem volt boldog, de mindketten szerencsésen megúszták a dolgot! 🙂

– Huba nem szeret ruhástól fürdeni, de volt már olyan, hogy órákon keresztül kiabált a halakkal hörgött szegény halaknak éjszaka. Nem tudom, mi lehetett a baj, szerintem ki volt száradva, dehidratálódott, és ez okozta ezeket a furcsa tüneteket! 🙂

– Itt tanultam meg sok dolgot az etikus horgászmagatartásról. Valamiért pl. nem volt evidens, hogy csak azt a halat tesszük szákba, amit haza is viszünk. Úgy voltam vele, hogy beteszünk többet a szákba, és a végén kiválogatjuk. Hát, nem. Nem szabad feleslegesen kínozni szegény halakat. Ez ma teljesen triviálisnak tűnik, de mégis meg kellett tanulnom …

– Azt is itt tanultam meg, hogy mindig az alszik el elsőnek, aki horkol. És az nem én vagyok.

– Ja, és azt is megtudtuk a Római-tavi pecáknak köszönhetően, hogy a Tubertini damiloknak nincs párja, ugye?! 😀

Most hirtelen ezek jutottak eszembe, de, ha valami kimaradt, akkor a rablóhalas epizódban pótolni fogom.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Görbüljön!

go.fishing

Újra játékban

Posted on Updated on

Az előző részt ott fejeztem be, hogy a kezdeti lelkesedés és az élmények csökkentek, viszont ezután találtunk egy olyan tavat, aminek köszönhetően újra lobogni kezdett a láng.

2011-ben családi, baráti programot szerveztünk, ismét szóba jött a horgászat, csak valami jó helyet kellett találni. A neten találtunk rá a Nádas pihenőparkra. Úgy tűnt, ha még halat nem is fogunk, de egy hétvége eltöltésére kiváló hely lesz:

  • jó a szállás
  • híres a konyhájuk
  • van kalandpálya és játszótér a gyerekeknek
  • lehet horgászni

Nos, azt kell mondjam, a hely maximálisan beváltotta a hozzáfűzött reményeket. 2011 májusában voltunk ott először, 2013 áprilisában utoljára, összesen talán 5x-6x. Volt, hogy ott aludtunk, volt, hogy családostól, volt, hogy csak kiszaladtunk egy napra, vagy éjszakai horgászatra, de olyan nem volt, hogy ne fogtunk volna halat! 🙂

Időközben a hely is átalakult … Mikor először voltunk, már akkor is nagyon rendezett volt, szép környezetben, de akárhányszor lementünk, mindig történt valami fejlesztés, szépült a hely. Az első 2 évben volt elől egy nagyobb ( 1 hektár ) és hátul egy kisebb horgásztó ( ~0,5 hektár ). A hátsó tavat nagyon szerettük, mert beültünk pár egymás melletti stégre ( Levi, Arab, Huba, Pasó, /me ), és más nem jött oda, mert el is foglaltuk a tavat. A többieknek köszönhetően, ezen a tavon tanultam meg békés halakra horgászni, és Levi is. Levkónak és nekem, is sok első volt ezen a tavon: amúr, ponty, kárász …

Időközben eljött az ideje, hogy, ha már halat fogunk, akkor legyenek saját botjaink is. Az első két botot ( 360-as teleszkópos ) a Decathlonban vettük meg, kiegészítőkkel volt vagy 8 000 Ft, de mint kiderült ez kicsit drága volt 😀 , mert utána sikerült még kettő hasonlót venni a vaterán orsóval, damillal együtt 3 800 Ft-ért. Ha végignézek a mai felszerelésemen, akkor megmosolygom ezeket a botokat, de higgyétek el, kezdetnek tökéletes volt! 🙂

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Ma már nem járunk erre a Vasad melletti kis tóra, mert találtunk jobb helyeket, de nagyon sokat köszönhetek neki. Itt tanultam meg bánni a halakkal, itt ragadott magával igazából a horgászat hangulata, főleg az éjszakai pecákon, amikor csak mi ültünk az egymás melletti stégeken, és folyamatosan ment az élcelődés. Jah, és valószínűleg itt alakult ki az egészséges versenyszellem, a másik, jó értelemben vett szívatása.

Ahol két horgász összejön, ott muszáj összemérni, hogy kinek hosszabb – ugye. ( Természetesen nekem, de ezt a többieknek ne mondjátok! 🙂 )

Az előző bekezdésben azt, hogy találtam jobb helyeket, csak magára a horgászatra értettem, mert családi pihenőhelyként kiváló a Nádas. A kis tóból időközben strand lett, de a nagy tó a mai napig funkcionál horgásztóként. A konyhájukról pedig tényleg csak szuperlatívuszokban …

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Görbüljön!

go.fishing