Egy a folyó, de két a partja

– Nehogy kézzel vegyétek ki őket. Ezek vadállatok, rögtön belerántják a kezetekbe vagy a lábatokba a hármashorgot. Csak halkiemelő hálóval! És ha a hálóban leteszitek a kajakba, rögtön kiugranak. Úgy küzdenek, mint egy pitbull. Ilyet még nem láttatok, ezek követ esznek és vért isznak! – nagyjából ezekkel a szavakkal mutatta be Zoli a célhalainkat, egy gyönyörű kis folyó domolykóit.

De ugorjunk kicsit vissza az időben. Már egy ideje azt mantrázták a hangok a fejemben, hogy nekem rohadtul ki kell próbálnom a kajakpecát. Ennek hangot is adtam, Levi is lelkes volt, Gyuri pedig összedrótozott Szabó Zolival, akinél mint utólag kiderült, jobb kezekbe nem is kerülhettünk volna kajakpeca ügyben. Zoli két Jackson kajakot hozott a túrára a flottájából, egy kétszemélyest, amin ő vitte Levit ( a fene a jódógát a kölyöknek), meg egy egyest nekem. Az elején kicsit tamáskodva fogadtam, mikor Zoli elmondta, hogy ez nekem kényelmes lesz. Bár nagyon korrektnek és megbízhatónak tűnt első blikkre is (mármint Zoli 🙂 ), de ott motoszkált bennem, hogy ez – figyelembe véve a termetemet – marketing bullshit. Egy végigevezett, végigdobált nap után kijelenthetem: tényleg kényelmes volt. A kajakokról még annyit, hogy nagyon egyszerű irányítani, gyorsítani-lassítani őket, minden kézreáll, mindennek van helye. De ennyit a technikáról, ez sosem hozott igazán lázba, nézzük a vizet, és a túrát.

A vízről annyit tudtunk meg előzetesen, hogy nagyon gyors folyású, zúgókkal, változatos part- és mederalakulatokkal tarkított gyönyörű kis folyó. A kajakos, csorgásos nappali pecán elsősorban domolykóra és balinra számíthatunk, de beugorhat márna és süllő is. Éjjel pedig kiváló harcsás és süllős víz, de ez most minket nem érint! 🙂 Zoli az előző napokban végigcsorogta a pályát és kapitális domikat fogott.

A túra első része alapvetően a kajakhoz szokásról szól a kezdőknek, de ez tényleg 10 perc alatt megtörtént, onnantól kezdve én is élveztem a pecát. Mert tényleg elképesztően nagy zsuga. Nekem mint jellemzően helyhez kötött szárazföldi putkánynak, mindig nagy élmény mikor egyik parttól a másikig be tudok járni egy vizet. Főleg ilyen gyönyörű környezetben. Ráadásul a kajakkal olyan helyeket is meg tudtunk horgászni, ami csónakból sem ment volna. A nap folyamán be is jártunk parttól-partig egy 18 km hosszú szakaszt. Persze néha megálltunk mókázni is! 🙂

Az első ilyen megállóig csak néhány ütésig jutottam, de Levi jobban teljesített! 🙂  

Az első megállónk egy lapos kőszórás mellett felgyorsuló víz utáni visszaforgó langós részén volt. Egyrészt ettünk, ittunk, fürödtünk, másrészt azzal a nem titkolt céllal álltunk itt meg, hogy balint fogjunk. Zoli az előző csorgásokon látott itt több gyönyörű 4-6 kg körüli balint, de nem tudta horogvégre csalni őket. Tettünk egy újabb próbát. Sokáig egyikőnknek sem volt szerencséje, míg kapocsba nem akasztottam egy pilkert. Talán harmadik körben volt egy nagyon szép rávágásom, de béna volt az őn, nem akadt meg! 🙂 A következő körben viszont megakadt. Nagyjából egy perc fárasztás után már láttuk is, mikor leakadt, mert ügyes volt az őn! 🙂 Az élmény beégett, de sajnáltam nagyon, hogy nem készült fotó, mert nem tudom ugyan, hogy ez lett volna az eddig fogott legnagyobb balinom, vagy éppen paraszthajszállal alatta, de gyönyörű jószág volt. Lehet, hogy itt káromkodtam is picit.

A nap további része folyamatos csorgással, megállással, fürdéssel, parti, sőt vízenjárós pecával telt, és szépen jöttek a domik. Zoli szerint nem. Se a méret, se a darabszám nem ütötte meg az ingerküszöbét! 🙂 Az enyémet viszont megütötte! 🙂  

A nap folyamán Zoliék csorogtak elől én pedig hol jobban, hol kevésbé lemaradva követtem őket. Húzós vízen közvetlenül mögöttük! 🙂 Éppen egy lemaradásból értem utol őket, mert a parti dzsungelből szabadítottak csalit a fiúk, mikor mondták, hogy kicsit lejjebb hallottak buffanni egy harcsát. Elsőnek ők csorogták meg a helyet, de semmi. Én kapocsba akasztottam egy Mata agentet és pár perccel később megdobtam a helyet. Perecben maradt a bot, elindult a Matával a bajszos, de, hogy elindult. Lelki szemeimmel már láttam magam és a tízpluszost a fotón. De faképnél hagyott, elszakadt a fonott. A balinvesztéssel szemben erre konkrétan emlékszem. Káromkodtam, de nagyon cifrán.

És itt most vegyünk egy nagy levegőt és álljunk meg egy pillanatra. Egy Dragon 0,12-es fonottat  vittem magammal a túrára, méregdrágán vettem. Iszonyú jó tulajdonságai vannak – nagyon messze lehet dobni vele, halk, kevés vizet vesz fel, de rohadt sérülékeny. A legkisebb sérülésre szakad. Ezt tudtam, de bíztam a flurocarbon előkében. Persze, hogy felette szakadt el. Eddig mindent megbocsátottam ennek a zsinórnak – nyilván nehéz beismerni, hogy aranyárban szart vett az ember fia -, de ezt nem. Ment a kukába. VIVÁT kínai fonott! 🙂

Elképesztően örültem volna ennek a bajszosnak. Egyrészt a nagyokat eddig mindig elvesztettem, a legnagyobb fogott süllőm nagyobb, mint a legnagyobb harcsám! 🙂 Másrészt már régen szeretnék írni a wobblermánia sorozatomban a Mata wobblerekről, de eddig csak átlagos halak jöttek ki velük. Zseniális fahalacskák, úgyhogy egy kapitális hallal tudnám méltó módon bemutatni őket. Na erre most megint várni kell kicsit! 🙂

A túra további részén jöttek szorgalmasan a domik, de nagyobb hallal már nem hozott össze minket a jószerencsénk. Zoli is fogott nem egyet, de mindig a vízben kiakasztotta a horgot, nem tudtam fotózni. De végül a parton sikerült lencsevégre kapnom. Persze a túra legkisebb halával, ahogy az jó házigazdához illik is! 🙂

Egy nap a fiammal egy ilyen csodálatos vízen meg néhány hal. Bőven elég a boldogsághoz, mert most az van. Boldogság.

Görbüljön!

go.fishing