Sosem játszunk döntetlenre
A fogadás iránti szenvedély bizonyos típusú emberekbe ugyanúgy kódolva van, mint a zsákmányszerzés ösztöne. Talán nem annyira ősi, nem annyira zsigeri, de tény, hogy az emberiség írott történelmében folyamatosan megtalálhatók a fogadások. Már az ókori olimpiákon is fogadtak, több mint kétezer éve. Úgy látszik, ez a késztetés Leviben és bennem is megvan, bár közel sem ég olyan lobogó lánggal, mint a pergető horgászat iránt érzett szenvedélyünk.
Az egyik kajakos domolykózás alatti szokásos egymást ugratós versengésünk eredményeként elcsattant egy fogadás. Mindketten csak a kedvenc domolykós wobblerünket dobálhatjuk, és aki több halat fog, kap egyet a vesztes kedvenc wobbleréből. A fogadás megköttetett. A lebonyolítást ugyan egy ideig akadályozta, hogy Levi keze gipszben volt, de időközben meggyógyult, úgyhogy kezdődhetett a gigászok csatája! 🙂
Levi kedvenc domolykós wobblerét a Yo-Zuri 3ds cranket küldte csatába, én pedig a Mata mini fatty agent-et, mert tudtam, hogy az verhetetlen.
És a pokol kis katonái harcba is indultak. Mindkét fahalacska beváltotta a hozzá fűzött reményeket, szépen jöttek a rávágások. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy míg Levinek sorban akadtak is, nekem egy sem. Egyszerűen nem volt szerencsém.
Már három nullra húzott a kölyök, mikor úgy döntött ideje alázni, és perecben maradt a botja: – Ez nem domolykó lesz, nagyon komolyan megy! És tényleg nem fejes lett. Levi belenyúlt és kipipált egy nekem még bakancslistán szereplő tételt, pergetve fogott egy gyönyörű márnát!
Persze rögtön indult a vérszívás. – A márna az kettőt ér! – Se! 🙂
Az öt nullát szintén egy kuriózumnak számító, a többiekhez hasonlóan szabályosan fogott paduccal állította be Levi. Fcuk. Elég hamar kiderült, hogy melyikőnk az underdog! 🙂 De semmi pánik, tudtam, hogy egyszer meg kell szakadnia a pech-szériámnak. És így is lett. Innentől kezdve fej-fej mellett fogtuk a domikat.
A túrára István is velünk tartott, és amíg mi egymással versengtünk, addig ő is szépen vámolta ezt a gyönyörű vizet.
Ahogy öregedtünk bele a napba egy bulldog szívósságával halról-halra dolgoztam le a túra elején összeszedett hátrányt. És végül sikerült egyenlítenem. Nemhogy egyenlítenem, öt perc múlva átvettem a vezetést. Ekkor már nagyjából ha fél óránk volt hátra a túrából. Egész nap Levi vezetett, talán kicsit ki is engedett, de láttam, hogy összeszorítja a száját és még koncentráltabban, még pontosabban kezdi el szórni a partot.
De hiába volt nagyon koncentrált Levkó, egy ideig nem akart összejönni a hal. Szerintem már nem volt 200 méternél több hátra a csorgásunkból, mikor megakasztotta a túra utolsó halát! 🙂
Pont, mint egy hollywoodi forgatókönyv. Így végül semmi nem dőlt el, igazságos döntetlen született. De ahogy magunkat ismerem, lesz még folytatás! 🙂
Görbüljön!
go.fishing
