Szigetköz

Posted on Updated on

20150706_152714

A Szigetköz a Győri-medence Duna (Öreg-Duna, Nagy Duna) és a Mosoni-Duna által határolt kistája. Magyarország legnagyobb szigete, melynek területe: 375 km². Hossza 52,5 km, szélessége átlagosan 6–8 km. A lejtési viszonyok alapján két részre: a Felső- és Alsó-Szigetközre osztható fel. Tengerszint feletti magassága 110 m-től 125 m-ig változik.

Ha többet akartok tudni róla, akkor ajánlom a wikipédiát: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szigetk%C3%B6z

20150704_113520

Úgy hozta az élet, hogy az idei evezőstúránk célpontja ez a csodálatos kistáj lett. Ahogy megtudtam, rögtön utánanéztem horgász szemmel is a helynek. Tudtam, hogy a Mosoni-Dunán fogunk evezni, nem a Nagy Dunán, és a szállásunk Dunaszigeten lesz.

A Mosoni-Dunáról annyit sikerült megtudnom, hogy inkább balinra és csukára lehet számítani, néha egy-egy harcsa beugorhat, de inkább kisebb halakra készüljünk. Ennek megfelelően Petke, Bala, Levi és én is vittük az UL pergetőmotyónkat. Az egy hetes nyaralás természetesen elsősorban az evezésről, strandolásról szól, de azért beterveztem némi pecát is. Mondjuk a tervezettnél lényegesen kevesebb pergetés jött össze, a későbbiekben kitérek a miértekre is. A területi engedélyt a http://horgaszjegy.hu/-n rendeltem meg, most először használtam ezt a portált, teljesen rendben van. Mivel heti jegy nem volt, napit pedig nem akartam, mert nem tudtam, hogy melyik napokon fogok pecázni, így az éves területit váltottam ki. Az itthoni szakaszokon megszokott éves árakhoz képest (kivéve RSD) kicsit drágább, 15 000 HUF.

De mielőtt rátérek a horgászatra, pár szót muszáj ejteni a szigetközről. Ez a hely maga a csoda …

Láttam már pár szép vizet Magyarországon, de a Mosoni-Duna, nálam most a numero uno. Elvarázsolt.

Az első ami szembeszökő, a tiszta víz. Van ahol csak simán tiszta, de van olyan rész is, ahol olyan kristálytiszta, mintha egy akváriumban eveznénk.

Ez nem tenger, hanem a Duna ...
Ez nem tenger, hanem a Duna …

A víz tisztaságáról egy rövid kis színes. Egy csatornán eveztünk, igazi kristálytiszta vízen, de egy igen kis csatornán. Egyrészt keskeny is volt, másrészt sok helyen voltak belógó ágak, amik alatt bujkálni kellett, illetve több kis híd alatt úgy mentünk át, hogy hátradőlve a kenuban a híd alja nagyjából 20-30cm-el az arcunk felett suhant el. Kalandos kis hely, na! 🙂 Ahogy bújkáltunk egy belógó fa alatt, történt, hogy a fa ága lesodorta a fejemről a napszemüvegemet. Ennek Márti örült, mert szerinte gagyi, de nekem nagyon a szívemhez nőtt, régi darab … A csatorna egy pontján megálltunk egy strandolásra, majd visszaeveztünk felfele. A visszaúton megláttuk a napszemüvegemet, ahogy 2-3 m-en a fenéken pihen. Levi becsobbant érte, és nagyjából három órányi távollét után újra együtt voltunk! 😉 Köszi Levkó! A vízben elhagyott cuccaimmal világéletemben mákom volt …

Sodrás felől ugrani jó móka, a víz átvisz a híd alatt.
Sodrás felől ugrani jó móka, a víz átvisz a híd alatt.
Konkrétan ez alatt, és több hasonló híd alatt, hajókkal is átmentünk!
Konkrétan ez alatt, és több hasonló híd alatt, hajókkal is átmentünk!

A másik dolog, ami lenyűgözött, a változatos part- és mederalakulatok. Minden túránk más és más volt, mintha nem is ugyanott lennénk. Vannak Nagy Dunára hajazó részek, vannak kis csatornák, vannak nagy belső tavak, vannak zúgók (mintha raftingolna az ember), miegyéb.

Csatorna-feeling
Csatorna-feeling
Zúgó-feeling
Zúgó-feeling

És ami még lenyűgözött, az állatvilág. Gyönyörű madárfauna, vidrák, hódok …

Nem vidra, hanem a kemping kutyája. Napi 10-20 km-t simán leúszott mellettünk.
Nem vidra, hanem a kemping kutyája. Napi 10-20 km-t simán leúszott mellettünk.

Ami viszont nem nyűgözött le az állatvilágból, a szúnyog- és bögölyhaverok. De őket már megszoktuk az itthoni Dunán is.

És akor kanyarodjunk vissza a pecára. Az első este, bár azt az infót kaptuk, hogy süllő csak a Nagy Dunán van, természetesen megpróbáltunk süllőzni Levivel. Nem jött össze, visszont balinrablásokat láttunk, így hát abban maradtunk, hogy másnaptól ráfekszünk a balinokra. Másnap este 1-1 rontott balinkapásig jutottunk, illetve nekem sikerült akasztanom egy balint, de sajnos leakadt.

Levkó balinkapás után.
Levkó balinkapás után.

Éreztük, hogy itt van esély balinra, és köztudott, hogy balinra a legjobb időszak a hajnal, ezért Levivel megbeszéltük, hogy másnap hajnaltól, minden hajnalban a vízen leszünk. Nagyon jó terv volt. Sajnos egyetlen egyszer sem sikerült hajnalban felkelnünk! 🙂 Ennek több oka volt, a napi evezés, strandolás kifárasztotta a gyerekeket (természetesen engem nem, én fel tudtam volna kelni! 😉 ).

A gyerekek ...
A gyerekek …
... kifárasztják magukat.
… kifárasztják magukat.
Hogy lesz ebből hajnali balinozás? :)
Hogy lesz ebből hajnali balinozás? 🙂

Ha véletlenül nem napközben fáradtak ki a gyerekek, akkor este a tábortűz mellett (nagyjából hatvanan voltunk, több mint a fele gyerek). Mondjuk volt néhány este, amikor anyukák-apukák is elfáradtak, miközben ismerkedtünk a Szigetköz Lelkével. Jó, egyszer (maximum kétszer, többre egészen biztosan nem emlékszem) kicsit én is közelebbi barátságba kerültem Szigetköz Lelkével, de természetesen akkor is fel tudtam volna kelni hajnalban, ha a gyerekek nem lettek volna fáradtak! 😉

Szóval a balinokat buktuk, de találtunk egy csukásnak tűnő pályát, ahol elkezdtünk dobálni a csíkosokra. Persze ők nem voltak ott, de azért nem maradtunk hal nélkül. Valahogy egyre jobban kedvelem a csapósügereket. Méltánytalanul elhanyagolt sporthalak, bár az igaz, hogy nem a dunai süllős cuccommal, de UL-el jó móka vadászni rájuk. Egyszóval, egyre jobban szeretem a csapókat, főleg, hogy ezen a túrán is ez a faj mentett meg a betlitől! 🙂

20150706_145946

20150706_145926

20150706_145951

Megszerettük nagyon a Szigetközt, jövőre jövünk vissza. Hogy Matu jön e jövőre, azt még nem tudom, de Dóri és Levi egész biztosan. Egy hétig nem hagyta el a szájukat sem az xbox, sem a tv, sem a wii, sem a tablet, sem a számítógép szavak. De nem is hiányzott nekik.  Cserébe viszont rengeteg olyan élményük volt, ami bevésődik, amiről majd lehet mesélni az unokáknak. A majomhintákról, a hídátúszásokról, a közös bográcsozásokról, a szakadó esőben tengózásról, a barátságokról, az egymás kölcsönös segítéséről …. és a csapókról! 🙂

20150708_190232

Görbüljön!

go.fishing

17 gondolat “Szigetköz” bejegyzéshez

    Levi said:
    2015-07-15 - 18:27

    Jó kis túra volt,csak kár,hogy balin nem jött

      ridgeback75 said:
      2015-07-15 - 18:34

      Majd jön jövőre. Vagy még idén, csak máshol! 🙂

    Levi said:
    2015-07-15 - 18:52

    Ja remélem,mondjuk amikor megyünk 25-én Tamással

    Dóra Dósa said:
    2015-07-15 - 20:00

    Csodaszép

      ridgeback75 said:
      2015-07-16 - 07:19

      Szia Dorcos!
      Isten hozott a blogon. Tényleg csodaszép, jövőre megnézzük újra! 🙂

    Bogyo_bacsi said:
    2015-07-16 - 09:50

    Én is horgásztam már a Szigetközben, bár annak jó 20 éve. Főleg csukát és csapókat fogtam. Abban az időben még ennyire sem volt beépítve az egész. Gyönyörű hely…

      ridgeback75 said:
      2015-07-16 - 10:30

      Húsz éve én még nem horgásztam! 🙂
      A csapó most nekünk is megvolt, remélem jövőre a csuka is meglesz! 🙂

    LP said:
    2015-07-17 - 09:54

    A vadvízi peca (nálam) néha nagyobb részben kirándulás és egy cseppet sem bosszant, ha nem találok halat. És ez a szigetközi rész tényleg gyönyörű!
    PS: vízbe ejtett cuccok és a Levik közötti összefüggés vitathatatlan.

      ridgeback75 said:
      2015-07-17 - 19:33

      Nálunk is inkább kirándulás, mint halfogás, de ennyit azért nem szoktunk menni! 🙂
      Eddig a legdurvább vízben elhagyásom a karikagyűrűm a Velencei-tóban, két héttel az esküvő előtt. De az is meg lett! 🙂

    Bandita11 said:
    2015-07-22 - 20:09

    Ha-ha! Ma lattam a csaladod az IKEA-ban… 😀 csak neztem, h en ismerem ezeket az embereket, csak nem tudom honnan. Aztan leesett. Nagyot is szolt… 😀 a vegen meg sztarok lesznek! 😉

      ridgeback75 said:
      2015-07-23 - 07:31

      Üdv a blogon! Cél a sztárság, jövő héten indulunk Bollywood-ba! 😉

        Bandita11 said:
        2015-07-23 - 19:29

        Biztos Indiaban is lenne mire pecazni… 😉

        ridgeback75 said:
        2015-07-24 - 11:06

        Az tuti, de most India nincs benne az első háromban! 🙂
        BTW: Te mire, hol horgászol, mit lehet rólad tudni? 🙂

        Bandita11 said:
        2015-07-24 - 11:26

        Na az elozo elszallt vhol az ezerben. Szoval mindenhol es mindenre, ami rablo vagy nem rablo, de pergetve meglehet fogni 😀

        Regen sokat KEM megyeben, akkor ott eltem, most is neha-neha. A Kerek-tora meg evente 1x-2x ismeretseg miatt. Pecahiany uzesere kivalo!

        ridgeback75 said:
        2015-07-24 - 11:33

        Király! Ha valahol összefutunk véletlenül, akkor mindenképp szólj, hogy Te vagy az! 🙂

    Dozer said:
    2016-08-30 - 08:22

    Szia! Szép beszámoló, viszont kijavítanálak, hogy nem a Mosoni-Duna szerepel a képeken 😉 Itt születtem, ezer közül is felismerem. 🙂

      ridgeback75 said:
      2016-08-30 - 10:40

      Szia Dozer! Köszönöm. Elképzelhető, hogy csak a Nagy-Duna szerepel a képeken, nincs olyan helyismeretem, hogy ezt megmondjam! 🙂 Dunasziget Doborgazon volt a bázisunk, onnan eveztünk ki minden nap. Gyönyörű táj, szerencsés vagy, hogy ott születtél! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s