Arizóna Carp Lake

Belenyúltunk

Posted on Updated on

20150730_201552Nem vagyok valami nagy pontyhorgász, de ezt tudjátok. Viszont van az az évi 2-3 pontyozás, ami nem maradhat ki. Jól esik időnként az embernek csak üldögélni a botok mellett, beszélgetni, röhögni nem pedig róni a kilométereket, főleg ha mindezt jó társaságban tehetjük meg.

Az idei második pontyozásomat Levkó és LeviPapa társaságában követtem el a Bia Carp Lake-n. A választás azért esett erre a tóra, mert a szép pontyok mellett kapitális tokok is élnek a tóban, és nagyon szerettem volna fogni belőlük. Végül beszélgetés és röhögés volt sok, ücsörgés annál kevesebb …

48 órára foglaltam házat / csónakot a tavon, mert rövidebb időre nem lehetett, de csak 24 órát tudtunk kint tölteni, mármint Levkó és én, LP egy kicsit kevesebbet. Mikor lefoglaltam a házat és a csónakot, akkor kérdezték, hogy akksi kell e. Természetesen, feleltem. Emiatt nekem triviális volt, hogy a csónakon lesz elektromos motor. Levivel 10 körül érkeztünk meg a tóra, ekkor derült ki, hogy a csónakhoz evező van, az akksi a ház világításához kell. Mindegy jó lesz úgy is, amúgy is esik rendesen, úgyhogy egyelőre nem csónakázunk. Azért meglepődtünk amikor a házunkhoz értünk, mert egy fia csónak nem volt a környéken se. Amíg kipakoltam Levkó visszakocogott a halőrházhoz, hogy mégis mi a helyzet. Két házzal arrébb két csónak van, evezzünk át az egyikkel. Szimpatikus. Nem volt mit tenni, átballagtam a csónakért, ami tele volt vízzel, épp csak boka felettig ért, ahogy beleléptem, persze váltócipő nuku. De legalább körbenéztem a környező horgászállásokon … mindenhol 6-10 egyforma prémium pontyozóbot, brutál orsókkal, bottartókkal, ipari mennyiségű etetőanyag, bojlihegyek … háááát a mi felszerelésünk nem ilyen, el is könyveltem, hogy a szokásos pontyozásban lesz részünk, ebből megint nem lesz nagy hal.

Halat elég hamar elkezdtünk fogni, és nem is ért meglepetés a méreteket tekintve.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A folytatás viszont merőben másképp alakult, mint ahogy megszoktuk. Olyan előfordult már nem egyszer, hogy sok pontyot fogtunk, de a 1,5 kg-os kategóriából. Olyan még sose volt, hogy nagy pontyból fogtunk sokat. Egészen idáig! 🙂 Azt, hogy ez így alakult elsősorban Levinek köszönhetjük. Amint elállt az eső mondta, hogy ő bizony beevez a szerelékekkel messzebb, dobástávon túlra. Ki is néztünk egy szimpatikus helyet egy távolabbi nádas mellett …

A legtutibb etetőhajó! :)
A legtutibb etetőhajó! 🙂

Levi buzgón evezett is a kiszemelt hely felé, de időközben a parton kezemben két bottal szembesültem azzal, hogy a feeder botom orsójáról mindjárt lepereg az összes damil, úgyhogy kétségbeesetten kiabáltam Levi után, szerencsére meghallotta. ( Szerintem a hallótávolságban lévő sporttársak már elkezdtek nézelődni, hogy kik ezek a vérprofik! 🙂 ) Így, bár nem értük el a kiszemelt helyet, de jóval beljebb tettük le a szerelékeket, mint ameddig el tudtunk volna dobni.

És, mint kiderült, a legjobb helyen tettük le a cuccot, megtaláltuk a nagy pontyokat … Miután Levkó visszaért, nemsokkal később elfüstölt az egyik botja, és egy nagyon kemény fárasztás következett. Levi többször mondta, hogy nem bírja, eltörik a keze, de csak partra segítette az első nagyot közepest, egy szép hetes tövest.

Az első szebb potyesz ...
Az első szebb potyesz …

Levi ezzel megfogta élete eddigi legnagyobb pontyát. És innentől beindult a biznisz. LP már erre érkezett meg. Levi evezett, hordta be a szerelékeket, és sokszor alighogy kiért már füstöltek is a kapásjelzők. Rengeteg olyan momentum történt, ami így utólag megmosolyogtató, ilyen volt az is, mikor Levkó fárasztott egy 7 kg körüli potyeszt, kérdeztük, mekkora. Levi válasza a nagy küzdelem közben: – Á, nem nagy! 🙂 Két órával korábban még élete legnagyobb pontya lett volna.

"Á, nem nagy!"
“Á, nem nagy!”
Az első tízes.
Az első tízes.
Én kisebb 6-osokkal kellett, hogy beérjem! ;)
Én kisebb 6-osokkal kellett, hogy beérjem! 😉
Dupla öröm! :)
Dupla öröm! 🙂
Gyönyörű nyurga
Gyönyörű nyurga
Néha beesett egy-egy kisebb is ...
Néha beesett egy-egy kisebb is …
Esti 10+-os.
Esti 10+-os.
Éjféli vendég.
Éjféli vendég.

Nem tudom, hogy hány nagy halat fogtunk, de szép számmal. Főként halibut pellettel készültem, mert ezt javasolták tokra. Tok végül nem jött, de a pontyok lájkolták rendesen a cuccot.

Én a 6 kilónál nagyobbakat (és tudom, hogy itt most bojlis olvasóim felhördülnek) a nagyok közé sorolom. A nap során sokszor hallottam Levkótól, hogy nem bírja, letörik a keze, de egyszer sem kellett neki segíteni a 10+-osokat is egyedül hozta partra. Két fogás között pedig lelkesen evezett, hordta be a szerelékeket, és fényesen csillogott a szeme … Fárasztó napja volt, úgyhogy 10 óra körül el is dőlt, mi még LP-vel erőltettük egy pár órát, de utána mi is átaludtuk az éjszakát.

BTW LP. Nem tudom feltűnt e, de a fenti pontycunamiban LP-ről nincs kép.

Kisebb pontyokat, egyebet fogott, de nagy pontyot első nap nem. No nem azért, mert nem lett volna rá lehetősége, hanem azért, mert nem fogadta kegyeibe a pontyok védőszentje. Három szép darabos pontyot engedett szabadon fotózás előtt. Az első egy 5-6 körüli a stégnél akadt le szákolás előtt. A második szintén a fárasztás végén szákolás előtt, de ez inkább 10-es volt mint 5-ös. A harmadik volt a legfurább. LP küzdött egy darabos hallal a horog végén, de a mederben a stégtől nagyjából 5-6 m-re valamiben leakadt a szerelék, meg sem mozdult. Én éppen egy hallal voltam elfoglalva, de Levkó és LP csónakba pattantak, mentek kiszabadítani a szereléket. Nagyon drukkoltunk LP-nek, hogy szabadítás után rajta legyen a hal, ne menjen el a harmadik is. Nos hal volt rajta, de nem az amivel küzdött, hanem egy kabátba akasztott fátyolos kárász. WTF? Nem tudjuk hogy történt, addig megvan, hogy a leakadás után a ponty megszabadult, de hogy akasztotta fel magát a kárász? Végül is kár ezen töprengeni, a maga nemében a fátyolos kárász kuriózum, csak épp a mérete hagy némi kívánnivalót maga után! 🙂

20150731_082200

LP sikertelen fárasztásai után zajlott köztünk az alábbi párbeszéd, ami így nem annyira vicces, de akkor szétröhögtük magunkat, ami talán jól jellemzi az adrenalintól felfokozott lelkiállapotunkat. Szóval a szitu, hogy Levi ismét egy darabosabb halat fáraszt, és már közel van a stéghez:

LP: – A stégre vigyázz, nehogy beakadjon.

/me: – Nem tudom észrevetted e, de Levi eddig az összes halát megfogta.

Ekkor összenéztünk LP-vel, és dőltünk a röhögéstől.

Egy nem túl pihentető éjszakai alvás után másnap reggel 5.30 körül Levkó keltett, és folytattuk az előző napi mókát.

Ő is egy szebb darab.
Ő is egy szebb darab.
LP és a tükrös is kedveli a narancssárgát.
LP és a tükrös is kedveli a narancssárgát.
Párosan szép az élet.
Párosan szép az élet.
Giccs.
Giccs.
Hibátlan
Hibátlan

Korábban mindig azt gondoltam, hogy ennyi, és ekkora pontyot csak nagyon profi szereléssel, profi etetőanyagokkal, több napos horgásztúrán lehet fogni. Szerencsére tévedtem! 🙂

Miközben pakoltam záróakkordként Levi 9.45 körül még fárasztott egy 10-es forma nyurgát, de szákolás előtt leakadt. 10-kor jó fáradtan, de élményekkel telve intettünk búcsút a tónak.

Feledhetetlen 24 órát töltöttünk a tavon, és a halakon kívül az tetszett az egészben, hogy nagyon életszagú volt. Horgászújságokban, interneten bojlis nagypontyos cikkeket olvasva, vagy a F&H-os bojlis nagypontyos filmeket nézve sokszor az jut eszembe, hogy mennyire profik, de a szó negatív értelmében véve is. Profin marketingelik a botokat, etetőanyagokat, horgásztavakat…, de valahogy sokszor lelketlennek tűnik az egész. Talán ezért is nem kaptam kedvet eddig a bojlis tavakhoz.

Bezzeg a mi csetlés-botlásaink nagyon életszagúak voltak! 🙂  Szívünket lelkünket beleadtuk, ahogy kiabáltunk a 100m-re lévő csónaknak, hogy van e még elég damil, vagy ahogy fárasztás közben három szereléket összehúzó ponty után egy óráig próbáltuk kibogozni a csomókat! 😉

A másik dolog ami még inkább visszatart a bojlis tavaktól, hogy elég elrettentő képeket láttam olyan szétszakadt szájú, legyengült pontyokról, akik amiatt lettek ilyenek, mert hetente / naponta kifogják őket, szétszakítják a szájukat. Ez nálam kimeríti az állatkínzás kategóriáját. Azt kell mondjam, hogy a Bián fogott pontyok rácáfoltak ezekre a félelmeimre. Mindegyik általunk kifogott példány hibátlan volt, és elképesztően jó kondival rendelkezett. Nagyon élvezetes fárasztásokon estünk át. Lassan kezdem megérteni azokat a tapasztalt horgász barátaimat, aki azt mondják, ha fogsz nagy halat, utána már nem akarsz kicsit fogni. Van benne valami! 🙂 De látszott is, hogy a tógazda figyel a halakra. Minden horgászálláson van pontybölcső, hogy ne verjék össze magukat fényképezés közben a pikkelyesek. Amin viszont tényleg meglepődtem, hogy egy-egy hal száján voltak ugyan horog ütötte nyomok, de szinte alig látszottak. Mi feeder botokkal toltuk, azzal lehet finoman fárasztani  halat, úgy hogy ne szakadjon a szája, de azért láttam, hogy a bojlisok durvábban tépik ki a halakat a vízből. Viszont lefújják fertőtlenítő spray-el a horog ütötte sebet, gondolom ennek köszönhető, hogy ilyen szépen gyógyultak.

Azt gondolom, hogy sok minden nem változott, továbbra is inkább vadvizeken kergetem a kemény szájú csukákat, de időnként majd helyet szorítok egy-egy puha szájú bojlis pontynak is.

A túra leghosszabbja.
A túra leghosszabbja.
A túra legnehezebbje.
A túra legnehezebbje.

***********************************************************************************************************************************

UPDATE 2015-08-03

LP hasznos észrevétele nyomán egy rövid videó került a poszt végére a stég szakszerű használatáról nagy ponty fárasztása közben.

***********************************************************************************************************************************

Görbüljön!

go.fishing

Reklámok

50

Posted on Updated on

IMG_6499

Csukahorgász lettem. Persze nem, szívesen fogok én süllőt, harcsát is, csak jóval kevesebbet, mint csukát. Valószínűleg, mert a csukát a legkönnyebb megfogni. Mindenesetre megfogtam az ötvenediket, nézzük hogyan.

Április második szombatján Dórival és Levivel nekivágtunk egy bányatavi pecának. A célvíz a kedvenc bánytavunk, Almásfüzítő volt, aminek már eddig is sok szép halat köszönhetünk. Reggel 7-re a tavon voltunk, de látszik, hogy mások is megkedvelték a tavat, konkrétan fullon volt, sokan örültek a szép időnek, és levették a polcról a télen ott porosodó pontyozó botokat. Az tisztán látszott, hogy ma nem fogjuk körbepergetni a tavat, marad a letett botos peca. Mivel a kedvenc helyünk is már foglalt volt, így attól kicsit odébb találtunk egy üres állást, ami viszonylag jónak tűnt. Szerencsénk volt, hogy időben érkeztünk, nem sokkal később teljesen megtelt a tó. A délelőtt elég eseménytelenül telt, bár a gyerekek spiccbottal szépen fogdosták az apraját.

Az első jelentkező.
Az első jelentkező.
Csapógyerek.
Csapógyerek.
Bandanagy.
Bandanagy.

És nem csak, hogy szépen fogdosták, de hatalmas volt a lelkesedés. Levi majdnem úgy örült a kis bodorkáknak, küszöknek, mint a nyolcas csukájának, Dóri meg folyamatosan áradozott, hogy milyen jó érzés, amikor az úszó eltűnik a vízfelszín alatt! 🙂

Levi egy idő után azért megunta, és előkerült a tablet, de a verőfényes napsütés miatt eléggé tükröződött, úgyhogy kreatív árnyékolástechnikát kellett alkalmaznia, hogy tudjon játszani.

Árnyékolástechnika
Árnyékolástechnika

A délelőtti etap végét még feldobta egy vízisikló, aki rögtön lázba hozta a gyerekeket. Az ő életét pedig Levi dobta fel egy rövid időre, aki a nádasból kifogta, és csináltunk róla pár képet, mielőtt tovább úszott.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A delelőttről ennyi, kis halak, sikló, de a nagyobb halak messze elkerültek minket. Körülöttünk mindenki pontyozott, és bár a potykák sem voltak túl aktívak a délelőtt folyamán, de egy-egy beesett itt is, ott is. Mi ragadozókra mentünk, de ők teljes csöndben voltak a délelőtt folyamán. Viszont érezték, hogy ez nem jó fej dolog részükről, úgyhogy délután indultak a kapások.

Összesen négy kapásunk volt 15 óráig. Volt óvatos, kicsit emelgetős, volt határozott, volt botvivős, sőt az egyik esetben még a szereléket is letépte valami. Volt tehát mindenféle kapásunk, de hal egyikből sem lett, mindegyik leakadt. A szerelékletépősnél tippelgettünk, hogy mi lehetett, de mondtam is a gyerekeknek, hogy ez már sosem fogjuk megtudni. De csak megtudtuk.

Fél négy körül az egyik botomon valami elemi erővel felcsapta a kapásjelzőt. Az akasztás után éreztem is a virgonc vendéget a másik oldalon. Pár percig elszórakoztattuk egymást mire a vízfelszínre került egy szép csuka, de valahogy furán a szájára tekerte a damilt, úgyhogy nem kézzel, hanem szákkal vettük ki. A parton kiderült, hogy nem a mostani szerelékem volt a szájára tekeredve, hanem a korábbi, amit két órával korábban elvitt. No kérem, ez jó fej hal, visszahozta, amit elvitt, nem tartotta meg.

A szerelék visszahozója ...
A szerelék visszahozója …
... egy pompás, kettőnegyvenes csuka.
… egy pompás, kettőnegyvenes csuka.

Van egy fogási naplóm, amit excelben vezetek alapadatokkal (halfaj, súly, hossz, fogás helye, ideje, körülményei, kép, stb.), amikor beírtam ezt a szép csukát, akkor láttam, hogy ő az ötvenedik csukám, és az első, amit nem pergetve fogtam.

Másfél héttel később megfogtam pergetve is az ötvenediket. Múlt héten csütörtökön volt pár szabad órám, a kocsiban pedig mindig van egy pergetőbot, úgyhogy hazafelé beszaladtam a Arizóna Carp Lake-re, ahol az elmúlt télen szintén szépen fogtuk a csukákat. Bár hétköznap volt, de hasonló kép fogadott, mint Almásfüzítőn, tele volt a tó. Hiába 20 hektár, alig volt egy két hely, ahonnan tudtam pergetni, végül két órát maradtam, és sikerült akasztanom egy kilós csukát, aki szegény nagyon viharvert volt. Nem tudom, hogy mi kapta el, de durva sebei voltak. Bocsánat a képek minőségéért, de csak mobil volt nálam.

20150423_13010720150423_130047

Hát, ennyi volt az ötvenedik története, remélem idén még a századikról is fogok írni! 😉

Görbüljön!

go.fishing