Minden út a Rómaira vezet

Posted on Updated on

Legalábbis majdnem mind.

Megnéztem, az eredeti mondást latinul, jól hangzik! 🙂 Omnes viae Romam ducunt.

2013 volt az első év, amikor már sokat horgásztunk. Viszonylag. Az addigiakhoz képest. Ebben az évben a horgászataink 90%-át a Rómain követtük el. Korábban már írtam a tóról, de akkor úgy döntöttem, hogy a hossz miatt kettévágom a beszámolót, következik a második etap! 🙂

2013-ra eljutottam odáig, hogy kezdtem érteni a horgászat lényegét. Már nem feltétlenül a kártya és a gyümölcspárlatok domináltak egy-egy peca alkalmával, hanem maga a horgászat. És élveztem, ráadásul kezdtem sejteni az egyes horgászati módszerek közötti különbségeket. Ekkor már eljutottam oda, hogy volt két jó botom, egy 3,60-as pontyozó ( köszönöm Pasó! 🙂 ), és egy jó minőségű 3,60-as feeder a Walterlandból. Úgy éreztem, hogy a feederezés az, ami a legközelebb áll hozzám. Magáról a technikáról itt most nem írnék, mert rengeteg anyag van fent a neten, de ha valakit nagyon érdekel, olvassa el pl. ezt. Elkezdtem halat is enni, időnként hazavittem egy-két pontyot, amúrt, és ízlett! 🙂 Ezirányú rajongásomat a családban csak az egyik veteránkorú ridgeback osztotta meg velem! 🙂 Történt, hogy éppen egy pontyot pucoltam kint a kertben, és nem akartam a fejét eltenni, ledobtam a földre. Abu rácsapott, és azóta is habzsolja a nyers pontyfejeket! Akina ilyenkor csak néz rá … ez hülye, fene az ízlését! 🙂 Ami tök jó ebben, hogy a mai napig utálok megölni egy állatot, de halfejből csak limitált mennyiségre van szükségem, mert nálunk szökőévente van csak halászlé, de így legalább semmi nem megy kárba.

Pár Sok kép a ricsijeinkről, ez még régebben, a 10. szülinapjukra készült. Jelenleg ketten vannak velünk, Akina és Abu, voltak többen is.

Szóval, élveztem a horgászatot, tetszett a feederezés, DE. Volt bennem valami hiányérzet, több akciót szerettem volna, annak ellenére, hogy a Rómain mindig rekordszámú pontyot, amúrt fogtunk. Ekkoriban láttam egy műsort, amiben nagyon kis botokkal pergettek. A pergetést korábban Arab botjával próbáltam egyszer kb. 10 percig, de valahogy nem fogott meg, viszont mikor megláttam ezeket a kis botokat, tudtam, ez kell nekem. Rövid utánjárás után kiderült, hogy ún. ultralight pergetésről van szó, erről is rengeteg anyag van a neten, de pár szóban leegyszerűsítve, ez is pergetés, csak sokkal finomabb szerelékkel. Nagyjából 4 másodperc hezitálás után elmentem, vettem egy ultralight botot, a hozzá való kis orsóval, és 12-es nanofil zsinórral ( ezt lehet fonottra fogom cserélni, de erről majd egy jövőbeli posztban bővebben ). A választásom egy Berkley Cherrywood Pro 1,8 m botra esett. Hogy miért? Mit tudom én, nagyjából ez volt jó áron! 🙂

berkley-cherrywood-pro-spin-10ft-1837-p
Imádom!

A bot paraméterei:

Hossz (m): 1,8
Dobósúly: 4-16 g
Anyag: carbon
Akció: B
Gyűrűk száma: 5
Gyűrű típus: SIC
Nyélborítás: parafa
Nyéltag átmérő (mm): 8
Tagok száma (db): 2
Orsótartó típusa: csavaros
Szállítási hossz (cm): 95
Tömeg (g): 105

Sokan Több, nálam tapasztaltabb horgász ismerősöm le akart beszélni róla, mondván, hogy ezzel csak kis halakat lehet fogni, mit csinálok, ha rákap egy 10 kilós csuka, stb. Hogy 10 kilós csukával mit csinálnék, azt nem tudom (bár tudnám! 🙂 ), de áldom a megérzésem, hogy nem hagytam lebeszélni magam róla. Imádom ezt a botot! Fogtam már vele több 3 kiló feletti ragadozót, csukát, harcsát, a legnagyobb 4,6 kg volt, elképesztő élmény a fárasztásuk. És fogtam vele több 30 dekás szivárványost is, az is elképesztő élmény! De már maga a csalivezetés is az, szinte minden rezdülését érzem a műcsalinak, egy nagyobb bottal ezekre esélyem sem lenne. Megfertőződtem az UL pergetéssel, igaz, hogy ez a bot nem a legfinomabb UL pálca, a maga 4-16 grammos dobósúlyával az UL kategória teteje.

A másik dolog, ami megfertőzött, az a pergetéshez járó műcsalik. Gumik, fa halacskák, villantók, műanyagok, vertikális csalik, spinner bait-ek, top waterek, popperek … Mára komoly gyűjtemény van ezekből, a 80%-uk, még sosem volt vízben, de nem tudok mit tenni, ha bemegyek egy horgászboltba, és semmi sem kell, akkor is veszek pár műcsalit. A durva, hogy ugyanígy van ezzel Dóri és Bala is, akik még nem pergetnek, de a zsebpénzük jelentős részét műcsalikra fordítják, és folyamatosan csereberélnek. Az Ő esetük érthető, gyerekek, és vonzza őket a csili-vili, na, de én 39 vagyok! 😀

De visszatérve a pecára, 2013 augusztus végén ismét a Rómain horgásztunk, egy feeder botom volt bedobva, illetve pergettem az új UL pálcámmal. Órákig. Ez a sokadik nagy előnye az UL botnak, hogy annyira könnyű, hogy több óra dobálás után sem fájdul meg tőle az ember háta. Szóval a sokadik kilométernél tartottam, mikor egyszer csak karikába hajlott a bot, rajta volt valami. Köpni-nyelni nem tudtam, annyira meglepődtem. Nem tudtam, hogy mire számítsák, de valami olyasmi élt a fejemben, hogy valami határozott nagy ütést fogok érezni, ehelyett azonban inkább csak ránehézkedett valami, de nem hirtelen, élesen. Azóta tudom, hogy a kapás lehet ilyen is, olyan, attól függően, hogy felém tolja e meg a műcsalit a delikvens, vagy nem. Mindegy, a lényeg, hogy valami erősen bólogatott a bot végén, én pedig azt sem tudtam, fiú-vagyok e vagy lány. Nagyjából 5 másodpercig tartott ez a csodálatos élmény, utána hirtelen megkönnyebült a cucc, lekadt a hal, üresség. Bennem is. Basszus, ezt eltoltam.

Természetesen nem hagyott nyugodni a dolog, az eset után elkezdtem kiművelni magam pergetésből. A hibát ott követtel el, hogy lányos zavaromban nem vágtam be a halnak. A ragadozó halaknak ugyanis porcos szája van, ellentétben a növényevők puha szájával, úgyhogy kell egy határozott bevágás, hogy akadjon a horog.

Egy hónappal később, szeptember 27-én ismét a Rómain voltunk, ezúttal csak ketten Hubával, valamivel később pedig csatlakozott Laci és öccse. “Szokásos” felállás, Hubának két nehézfegyverzet bent, nekem egy könnyebb feeder, és pergetek az UL-el pár órája. Ismét kapás, de ezúttal határozott rávágás, nem csak ránehézkedés, az adrenalinszintem rögtön az Űrben, de nem felejtek el bevágni, akad a horog, kezdődik életem első pergetős fárasztása! Pár perces fárasztás után meglátjuk, süllő, WOW. Huba megszákolja, kint van a stégen a gyönyörűség. Igen de hogy vegyük ki a wobblert, ennek fogai vannak!? 🙂 Nagyon kezdők voltunk! 🙂 Végül azért sikerült, és bár kevés halat viszünk haza, de Ő szájbilicsre került. Életem második süllője, két nap híján 6 évvel az első után, és az első pergetve fogott halam! Sajnos fogalmam sem volt, hogy kell megfogni egy süllőt, úgyhogy csak barbár módon, szájbilincsen lógva készültek róla képek, de azóta sem követtem el ilyen méltánytalanságot.

Másnap még volt egy kapásom, de fárasztás közben beúszott a stég alá, és annak lábára tekerve a damilt, megszabadult tőlem. Laci fogott még egy kisebb süllőt, de az ő nagy botjával nagyságrendekkel más volt a fárasztás élménye … azóta vett egy 2-9 grammos finom UL pálcát! 🙂

Időközben, több, mint 30 halat fogtam pergetve, de a rávágás és fárasztás izgalmát egyszerűen nem tudom megszokni, mindig felmegy bennem az adrenalin, nagyon addikt a dolog, békéshalas pecánál sosem éreztem ilyet.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Görbüljön!

go.fishing

Reklámok

Mesterkurzus

Posted on Updated on

Fut a PVTV-n egy Mesterkurzus című műsor, ami arról szól, hogy egy adott horgászati módszerben expert mester kiválaszt valakit a plebsből, és elviszi magával egy jó kis élménypecára, ahol tanulhat egy nagycsomó mindent a szerencsés delikvens.

A legújabb részben Varga Vilivel lehetne pergetni, a kiválasztás egy beküldött horgászélmény leírása alapján történik.

Gondoltam, megpróbálom meglepni Levit, úgyhogy beneveztem. Fogalmam sincs, hogy mi alapján választanak, úgyhogy próbáltam visszavenni az arcomból :), de ahogy elnézem a versenytársak írásait, nem tudom, hogy mennyi esélye lesz Levinek, de drukkoljatok! 🙂 Levkó nem tud róla, hogy beneveztem, ha összejön, akkor nagy meglepetés lesz, ha nem, akkor pedig nem fog elkeseredni.

http://pv-tv.tv/hungarian/dosa-istvan-beszamoloja/

Mesterkurzus_Varga_Vilivel_kép2_Dósa_István

Nagyon megörültem, mikor megláttam, hogy a következő Mesterkurzus házigazdája Varga Vili lesz. Személyesen ugyan nem ismerem, de rendszeresen olvasom az írásait a Magyar Horgászban, és a flyfish.hu oldalon. Eddig még sosem jelentkeztem Mesterkurzusra, pedig többször is nagy volt a kísértés, viszont Vili írásai nagyon tetszenek, úgyhogy nem volt mit tennem, tollat ragadtam! 🙂

Talán rendhagyó módon, talán nem, mindenesetre nem a saját-, hanem fiam, Levente nevében szeretnék pályázni.

Levente augusztusban lesz 11 éves, a víz iránti rajongása már egészen kis korában megmutatkozott, igaz akkor még csak az úszásban, ahogy vizet látott, ugrott bele. Többek között emiatt a vízszeretet miatt kezdtünk el horgászni pár évvel ezelőtt.

Magam sosem horgásztam korábban, de napjainkban rengeteg mindent el lehet sajátítani a világhálóról. Elméletben. Ezután a saját bőrünkön megtapasztaljuk, hogy a gyakorlat nagyban más! 🙂 Eleinte csak pislogtunk, mint bagoly a szoláriumban, hogy mennyiféle horgászmódszer, és mennyi látszólag egymásnak ellentmondó információ önti el az embert, ha rákeres a szörcsendzsinben a horgászatra. Azóta persze tudjuk, hogy a horgászatban minden igaz. És az ellenkezője is! 🙂

Mesterkurzus_Varga_Vilivel_kép1_Dósa_István
Csak az élmény számít, a méret nem …

Szóval, vak vezet világtalan alapon, de elkezdtünk Levivel horgászni. Az első pár évben békés halakra, de ezután mindketten megfertőződtünk a pergetésnek nevezett nagy játékkal. Utunk elején járunk, a tudásunkban rengeteg a fehér folt, de nagy élvezettel csináljuk. Levit iskolába menet, alig bírom 7.30-kor kiebrudalni az ágyból, de ha tudja, hogy másnap hajnalban pergetni megyünk, akkor már 5 órakor, csillogó szemekkel toporog a küszöbön. Ha pedig fog is valamit, akkor azt hetekig hallgatjuk, mindig lelkesen újraéli az élményt. Az édesanyja ezt talán unja is egy idő után, de azt gondolom bár mindannyiunkban megmaradna ez a gyermekkori ártatlanság.

Jelenleg egy 5-20g dobósúlyú 1,8m hosszú light bottal perget, és nagyon élvezi. Ha bárkivel tud beszélgetni a horgászatról, akkor folyamatosan kérdez, és issza magába a tudást. Emiatt is gondoltam, hogy pályáznék a nevében a Mesterkurzusra, mert tőlem már nem tud mit tanulni. Mondjuk ez nem meglepő! 🙂 Kettőnk közül mindig ő az, aki addig kísérletezik, míg meg nem találja az aznap nyerő műcsalit, és utána megsúgja nekem is.

A horgászatnak köszönhetően is nagyon sok szép közös emlékünk van, és nem csak a fogásokról, hanem a közös csetlés-botlásainkról is, amikből nekem nehéz lenne egyet kiemelnem, de azt gondolom, ha ezt a pályázatot Levi írná, akkor a legnagyobb csukájáról írna. Így teszek én is.

A pergetést horgásztavakon űzzük, partról, erre van lehetőségünk. Idén április 17-én is az egyik ilyen tavon voltunk pár barátunkkal együtt. Mikor megérkeztünk, jó hírekkel fogadott a tógazda, az előző napokban elég jól ment a csuka és a harcsa is. Lógott az eső lába, és a szél is fújt ezt jó előjelnek vettük. Látszott, hogy téli álmán már túl van a tó, szépen beindult a partmenti növényzet, előkerültek a békák, és több kishal rajt is láttunk.

A kora reggeli órákban már sokadszorra járattuk a műcsalikat, mire megérkezett az első hal. Levinek akadt egy szép másfeles forma csuka, de vékonyan, úgyhogy közvetlenül a part előtt leakadt, és boldogan tört vissza a tó közepe felé. Azt tudni kell, hogy mi csak egy darab, lenyomott szakállú horoggal pergetünk. Én aznap harcsára próbálkoztam mindenféle angolnákkal, mert még sosem fogtam ebből a nemes halból, Levi viszont aznap is kedvenc csukáit kergette. Fél egy környékére 4-en 5 csukát segítettünk partra, 0,4 – 1,5 kg között, ebből Levi kettőt, amik természetesen egy gyors fotózás után úsztak vissza a tóba. Egy óra körül barátaink szóltak, hogy ők mennek. Levi miatt mi általában elsőnek érkezünk, és utolsónak hagyjuk el a pályát, de aznap én is hajlottam rá, hogy menjünk, mert a kis horgász éppen csak túl volt egy hallójárat gyulladáson, így életem párja, csak hosszas könyörgés után engedte el egyáltalán. Mondtam is neki, hogy megyünk mi is, de kérlelt, hogy maradjunk még, mert végre megtalálta az aznapra jó műcsalit, egy zöld-narancs kétrészes süllyedő wobbler személyében. Mondtam, rendben, egy hal.

Nem telt el 5-6 perc, mikor két dolgot hallottam egyszerre. Azt hogy felsír a fék, és „Hű, apa, ez nagy lesz!”. Mikor odanéztem, és láttam, hogy teljes karikába hajlik Levi kis pálcája, akkor már nekem sem volt kérdésem. Odasiettem hozzá, és lüke outsiderként rögtön elkezdtem mindenféle tanácsot osztogatni. Egy kibicnek semmi nem drága, ugye. Mentségemre csak az szolgálhat, hogy sokkal izgatottabb voltam, mint ő. Szerencsére nem hallgatott rám, tökéletesen uralta a helyzetet. A fék nem volt se túl laza, se túl feszes, amikor kellett engedte, amikor kellett húzta. Nagyjából 8-9 perc megfeszített munka után kezében volt élete hala ( 3,25 kg, faroktőig 69 cm ), amiről készült pár kép mielőtt visszakerült éltető közegébe.

Mesterkurzus_Varga_Vilivel_kép3_Dósa_István
A tízedik

Az i-re az tette fel a pontot, hogy ez volt Levi tízedik pergetve fogott csukája.

Köszönöm, hogy végigolvasták a pályázatomat.

Görbüljön!

go.fishing

 

 

Catfish reloaded

Posted on Updated on

Összehozott a sors ma reggel a Balatonon egy ~130 cm-es macskahallal. Beszámoló május június környékén, de addig is:

catfish_zps46c073bf
Látnátok a víz alatti részét …

Görbüljön!

go.fishing

 

Lovely day for a guinness

Posted on Updated on

A macskahal néveredet legenda körül folytatott verejtékes kutatómunka eredményeként egy megfejtés érkezett Hubától:

Nos, jól tippeltünk, a wiki szerint a catfish azért kapta a nevét, mert olyan bajsza van mint a macskának….

 

kérem a guinesst…. 🙂

Úgy tűnik ez nehezebb kérdés volt, mint a langó, mert az egy beérkezett megfejtés is elég alibiszagú, de természetesen a díj jár érte.

lovely_day_for_a_guinness

Átvenni a szokott helyen lehet! 🙂

A macskahal

Posted on Updated on

Vannak ezek a fura macskahalak …

Fiatal csikókorunkban, még az időszámítás előtt, valahogy egy elegáns fogadásra keveredtünk ( a fene se érti hogy ) a Kempinski Hotelbe. Valami munkahelyi konferencia volt, amiből sokra nem emlékszem, csak Varsi ámokfutására ( igaz Huba?! 😀 ), illetve az alábbi párbeszédre, ami a svédasztal előtt hangzott el ( nem esküszöm meg, hogy szó szerint így hangzott el, de ez volt a lényege ):

“Macskahal! Mi a faxom az a macskahal?”

“Tököm tudja, valami francia cucc lesz!”

Először nem esett le, de gondoltam megnézem magamnak a macskahalat, olyat még nem ettem. Kiírva a a táblán a CATFISH szerepelt! 🙂 Ez tükörfordításban valóban macskahal, valójában harcsát jelent, ami szintén ki volt írva magyarul, de ez a fenti párbeszédet folytató delikvensek figyelmét már elkerülte ( ööö, az alkohol is ingyen volt 🙂 ). Hogy szegény harcsa miért lett angolul macskahal??? Maximum a bajuszára tudok tippelni, de ha valaki tudja a helyes megfejtést, és megosztja, akkor annak felajánlok egy korsó guiness-t!

Szóval a macskahalak. Hát, jó nagyra meg tudnak nőni. A világrekord 278 cm és 144 kg, a magyar rekord pedig 230 cm és 113kg! Mint már bizonyára sejtitek, a mai bejegyzésem egyik főszereplője is egy hasonló méretű macskahal lesz.

harcsa1
Brit kék macskahal, közeli rokona a perzsa macskahal 😉

De, hogy végre a sztorit is elkezdjem, 2013 elején Pít szólt, hogy ismerősei Biatorbágyra a Carp Lake horgásztóra járnak pecázni, és elég jókat hallott a helyről, nem megyünk e? Mondtam, hogy persze, szívesen, de nincs állami jegyünk. Pít ezután munkából hazafelé arra került, megkérdezte. Jó hír, elég, ha megvesszük a napijegyet és tudunk horgászni, rossz hír, hogy nagyon korán kell menni, mert egyébként tele van a tó, foglalt az összes kialakított horgászhely. No, több se kellett, még alig pitymallott, már a tavon voltunk: Andris, Bala, Dorcos, Levi, Pasó, Petke, Pít, Tamás, /me.

A tó szép, kb. 6 hektár, elég jó távolságra lettek kialakítva a horgászhelyek egymástól, tehát, ha tele is van a tó, akkor is el lehet férni, csak egy dolog volt, ami zavart. A part mellett, a vízben volt legalább 3-4 db, már erősen megkérdőjelezhető állagú, 4-6 kg közötti pontytetem. Látszott, hogy nem aznap hullottak el szegények, de hogy miért kell otthagyni őket?! Mindegy, ezt leszámítva jó kis hely ez a tó.

A pecánk a szokott mederben haladt – tehát nagy halat nem fogtunk, csak kárászokat, meg egy-két nyaras pici pontyokat + aprólékot -, két apró momentumot leszámítva:

  1. Úgy voltam vele, hogy most már ideje megmutatnom, ki az úr a háznál, úgyhogy kettétörtem az egyik botomat. Nem kell megijedni, nem a gyerekek derekán, hanem mikor felszerelékezve bedobtam az egyik csodálatos Decathlonos ezer forintos fenekező botomat, úgy döntött, hogy eddig tartott a földi pályafutása, és a bedobás kellős közepén kettétört, pestiesen szólva, bemondta az unalmast.
  2. Andris is úgy volt vele, hogy megmutatja, ki a király, úgyhogy megfogta eddigi élete harcsáját. Az elöljáróban írtam, hogy mekkorára tudnak megnőni ezek a fenevadak …

A kis pontyokból úgy emlékszem Levi fogta a legtöbbet, mert rájött, hogy a parttól pár méterre tanyáznak, így Ő mindig rövideket dobott. Hiába, a rutin, meg az évek … 🙂

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Minden összevetve, nem rossz tó, az mellette szól, hogy közel van, de úgy láttam, hogy igazán nagy halakat csak bojlizva lehet fogni, az pedig nekünk nem pálya.

 

Görbüljön!

go.fishing