26-11-3

Posted on

Két hete ilyenkor a maihoz nagyon hasonló időjárásban, esőben, ködben a Tisza-háton kergettük a süllőket, kősüllőket, csukákat, sügéreket és balinokat. Mondjuk annyi volt a különbség a mai naphoz képest, hogy hidegebb volt. De nem számított, edzettünk, készültünk a vasárnapi IPCC-re.

Magáról az IPCC (Internation Predator Classic Challenge) lebonyolításáról, a pontozási rendszerről tavaly írtam, ezt most nem ismételném, itt meg tudjátok nézni: https://akvariumipecas.wordpress.com/2019/10/30/ipcc/. A lényeg röviden, hogy ez az a verseny, ahol akkor van esély a jó szereplésre, ha a bevezetőben említett öt őshonos ragadozónk mindegyikéből lehetőleg legalább két példányt horogvégre kerítenek a csapatok.

Levi kétszer próbálkozott már ezen a komoly megmérettetésen. És tényleg komoly, túlzás nélkül állíthatom, hogy a magyar pergetőversenyek legrangosabbjai között szerepel. Ezt mi sem mutatja jobban, mint a résztvevők. A magyar felnőtt pergető-társadalom elitje, kiegészülve külföldi profikkal. Két éve Levi Abaffy Gyurival egy csapatban a tiszafüredi fordulón mérettették meg magukat, ahol az igen előkelő 26. helyet szerezték meg. Tavaly Ratkai Mikivel a kiskörei fordulón a 11. helyig jutottak, pár centiméteren múlott, hogy nem kerültek be a tízbe. Ja, igen. Azt elfelejtettem mondani, hogy az évi három forduló első tíz csapata, azaz harminc csapat kvalifikálja magát az év végi szuperdöntőbe, az úgynevezett MASTERS-ELITE-be.

Szóval tavaly tényleg egy hajszálon múlott. Tizenegy hallal zártak a fiúk, de a bónuszos halak közül hiányzott nekik két sügér és egy csuka. De megbeszélték, hogy idén újra megpróbálják. Abban maradtunk, hogy idén rászánunk egy kis időt az edzésre és a tavalyi egy edzésnappal szemben ebben az éveben hármat tartunk. Így két hete csütörtökön a napfelkelte az M3-ason ért minket Levivel és nem sokkal később begurultunk Kiskörére a kikötőbe.

Miután az újra találkozás felett kiörömködtük magunkat, átbeszéltük az előttünk álló edzésnapokra vonatkozó tervet. Tudtuk, hogy merőben más lesz az idei forduló, mint a tavalyi. Az élő Tiszán egy elég markáns saras áradás közeledett, ami várhatóan szombat-vasárnapra ér Kisköre magasságába. Tudtuk, hogy ez az élőn mindent borítani fog, a kérdés az, hogy a tározón mit és mennyire. A fentiek miatt leglogikusabbnak az tűnt, hogy csütörtökön és pénteken főként a tározón keressük a halat, csak kicsit ránézve az élőre. Szombaton viszont inkább az élőt fogjuk erőltetni, mert azok a viszonyok lesznek a legközelebb a vasárnapi versenyhez. És nem volt kérdés, hogy a tavalyi két mumus, a csuka és a sügér keresésével fogunk kezdeni. Így hát elsőnek elkezdtük keresgélni a sügéreket.

Az első etapban nem találtuk meg őket, de csuka persze rögtön lett. A light sügéres cuccomra köszönt be egy nagyon szép kettőfeles forma. Tudtam, hogy ebből baj lesz, előke nélkül, 0,06-os fonott … Ehhez képest elég sokáig megvolt. Már láttuk a halat, amikor leszerelt. Sajnos elvitte a kedvenc sügéres wobbleremből az utolsó darabot, amit ráadásul már nem is gyártanak. A fiúk tovább keresték a kis csíkosokat, én viszont váltottam balinra, hogy megnézzem esznek e. Hamar kiderült, hogy esznek.

Mivel a sügérek nem lettek meg, rövid kupaktanács után úgy döntöttünk, hogy váltunk csukára és később folytatjuk a sügérezést. Jó váltás volt. Első dobásra beleakadtam egy huszonötös kínai gőzgépbe. Ezúton is köszönöm Miki és Levi türelmét, kivárták azt a röpke harminc percet amíg megmerítettük.

Miután útjára engedtük, folytattuk a csukák kergetését. Volt talán két kapásunk, de hal nélkül megúsztuk ezt a részt. Eddig úgy álltunk, hogy sügér helyett csuka jött, csuka helyett meg busa. Egyedül a balin kezelte helyén a dolgokat! 🙂 De újra kézbe kerültek a light botok és végre meglettek a kis csíkosok.

És a hangsúly itt a a kicsin van. Találtunk több bandát, fogtunk jópárat, de egyik sem érte el a 15 centimétert. Ez a versenyen a mérethatár. A legnagyobb amit fogtunk, 14,8 cm volt. Amiből viszont jött pár méretes a sügéreknek prezentált gumikra, az természetesen a balin volt! 🙂

Nem akartuk teljesen szétverni a megtalált sügér bandákat, ráadásul kezdtünk az első nap végére érni, úgyhogy indultunk megnézni még egy csukás szpotot. Odafelé menet az élőn még rászántunk 15 percet a balinokra. Nem csak a tározón, az élőn is ettek rendesen. No nem nagyok, de a versenyen éppen mérhető kategóriából fogtunk jónéhányat.

Irány a csukás szpot.
Ha itt nincsenek, akkor sehol.

Az utolsó csukás megállóban nem is kellett csalódnunk. Levi házilag tuningolt spinnerbait-jére hamar jelentkezett egy kettő körüli. Kiemelni őt sem sikerült, a csütörtöki nap zárásaként közvetlenül előtte távozott a horogról.

Pénteken ott folytattuk, ahol csütörtökön abbahagytuk. Csukázás – sügérezés.

És végre objektív elé került egy krákágyil.

Az első fotogén csukánk.

Utána persze megint a balinok ütötték a csukás wobblereket.

A sügér bandákat is ellenőriztük, a helyükön voltak. Most sem fogtunk méretest, de nem is zavartuk őket sokáig, maradjanak csak ott vasárnapig. Csukával, sügérrel, balinnal másfél nap alatt képbe kerültünk a tározón, úgyhogy a pénteki nap második felét  végül az élőre szántuk. Ideje volt megnézni, hogy mi a helyzet a süllőkkel és a kövesekkel. Tudtuk, hogy ha bezavarosodik az élő, akkor a tüskések lesznek a fiúk Achilles-sarka a versenyen. Az élőn egyelőre még viszonylag elfogadható volt az átláthatóság, bár már messze nem volt az igazi. De a kis tüskések elég hamar meglettek. Volt több rontott kapásunk, de azért akadt néhány fotogén kisnemes, sőt egy köves is.

Tudtuk, hogy vasárnap …
… egy-két kis tüskés …
… az egész versenyt eldöntheti.
Persze a balinok ide is befurakodtak! 🙂

A pénteki napot úgy zártuk, hogy megvolt minden bónuszos halra az elképzelésünk, de nagy kérdés volt, hogy mikorra ér ide az áradás.

Szombat reggeli tervünk az volt, hogy megpróbálkozunk a tározón is a süllőkkel, hátha. Ahogy reggel motoroztunk be a tározóra, láttuk, hogy sokat romlott péntek óta az élő, kezdett kakaó lenni. Így egyre égetőbb lett, hogy esetleg a tározón tudjunk elcsípni egy süllőt. De nem tudtunk. Persze, hogy balinok jöttek süllő helyett! 🙂

Egy-két óra után el is engedtük, csekkoltuk a sügéreket. A helyükön voltak, egy-két kicsit fogtunk, utána el is engedtük, hogy ne zavarjuk őket.

És jött a fekete leves. A szombat délutánt az élőre szántuk. Balint tudtunk fogni, de süllőt és kövest már egyet sem.

Így a három edzésnap után nagyjából az alábbiakat láttuk. A balin a legbiztosabb, az élőn és a tározón is. Csuka fogható, találtunk több helyen is. A sügér kérdőjeles. Fogni valószínűleg fognak a fiúk, de a méret nagy kérdés, az edzésnapokon egy mérhetőt sem tudtunk horogvégre csábítani. És a legnehezebb feladvány a süllő és a köves. Ha azt nem fogják meg az élőn, akkor a tározón vajmi kevés esélyük lesz. El kell fogadni, hogy a profi verseny pergető horgászat nagyon komoly technikai sport lett. A tározón azoknak van esélyük megfogni a süllőt és a kövest, akik olyan szonárral rendelkeznek, amin meglátják. Volt néhány csapat 360°-os szonárral felszerelve. Na, nekünk ilyenünk nem volt! 🙂 A másik komoly hendikep a tíz lovas motor. Az edzésnapokon is láttuk, hogy húznak el mellettünk a komoly motorokkal felszerelt versenytársak. Ráadásul jó pár km motorozás lett betervezve a versenyre, mert nem ott van a sügéres szpot, ahol mondjuk a balinos. Hiába háromezer hektár, az háromezer hektár. Ezt egy dologgal lehet ellensúlyozni, ha jó rajtszámot húznak a fiúk. Előző évben Levi húzott, nem túl jól, a 26-ost. Idén abban maradtak, hogy Miki húz. Hátha.

Mire vasárnap reggel kivittem Levit a kikötőbe már Miki is ott volt. Abban maradtunk, hogy én nem zavarom őket verseny közben, de amikor üres járatban lesznek, akkor hívnak, hogy mi újság. Visszaszaladtam a szállásra, megreggeliztem, majd kimentem a Nagykunsági főcsatornára kicsit pergetni, sosem horgásztam még ott. Éppen megérkeztem, mikor Levi hívott hogy Miki szerencsés kézzel kihúzta a hatvan induló csapatból a 42-es rajtszámot. Fcuk! 🙂

Közben fogtam két balint, de végig azt vártam, hogy mikor hívnak a srácok. Fél tíz körül hívott Levi, hogy megvan a két sügér. Jessz! Közben akasztottam egy csukát. Nem volt túl nagy, de mivel ez volt a hétvégén az első csukám amit kézbe tudtam venni, így csak lőttem róla egy képet.

Reméltem, a fiúknak is összejön a csuka, mert tudtam, hogy a sügér után arra fordulnak rá. Levi hívott is háromnegyed tíz környékén, hogy ütött egy 87 cm-es krokodilt, éppen viszik mérlegelni. WOW!

Tíz perccel később hívott, hogy megfogta a második csukát is! Ez brutál jó, tíz órára megvolt a két sügér, két csuka. Mennek az élőre, gyorsban szeretnének fogni két balint, utána meg jöhetnek a süllők. Tudtam, hogy a süllő rohadt nehéz lesz, de a balin hamar abszolválható. És itt jött egy három órás “üresjárat”, amikor semmit nem tudtam róluk. De közben legalább volt időm gombászni, meg haverkodni a galambokkal.

Épp beültem ebédelni, mikor megcsörrent a telefonom. Bizakodva kérdeztem, hogy mi a helyzet. Semmi, ugyanaz, mint tízkor. Balin se? Balin se. A három edzésnapon bárhol tudtunk balint fogni, ha nem akartunk akkor is. Bennük voltunk a legbiztosabbak. De most sehol nem esznek. Ezt nem hiszem el. Mindenesetre van még két óra a versenyből, elengedik az élőt, keresik ezerrel a tározón a balint, arra még talán van esély. Süllőre és kövesre nincs.

Mit mondjak? Tűkön ültem, mikor három óra után kicsivel hívott Levi. Megfogta a két balint! 🙂 Mikinek elment egy balinja, meg egy csukája, illetve Levinek is egy plusz balinja. De a két bónuszos megvan és ez a lényeg!

Mikor beértem a kikötőbe, ment a szokásos esély latolgatás. Voltak hét halas csapatok és néhány hat halas is. De csak néhány. Tavaly tizenegy hallal nem sikerült a tízbe kerülni, úgyhogy elég bizonytalanok voltunk, de bíztunk benne, hogy ez most talán elég lesz. Miközben vártuk az eredményhirdetést mesélték a fiúk, hogy összejött egy kisebb technikai malőr a versenyen! 🙂 A négyes öblítő le volt zárva az áradás miatt, úgyhogy a kettesben lavíroztak és Miki nagyon koncentrált, hogy jön e szemben valaki. Annyira koncentrált, hogy egy belógó fa majdnem törte az öt függőlegesen álló botot, úgyhogy az utolsó pillanatban sikerült elfordítani a csónakot, és full gázzal belehajtottak a nádfalba. A botok megúszták, de a szonár fej elhajlott, úgyhogy egy órán keresztül fix 228 méteres mélységet mutatott. Mikor máskor, mint az IPCC-n! 🙂

Végül megkezdődött az eredményhirdetés. Szokás szerint hátulról. Ötvennyolcadik helyen … Tizenegyedik helyen … itt már nagyon szorítottam, tavaly itt hangzott el a nevük. De most nem, bent vannak a MASTERS-ben! Kilencedik helyen … nem ők, hetedik helyen … még mindig nem ők, negyedik helyen … és nem ők! Végül a három centiméterrel megelőzve a negyedik helyezettet, a dobogó legalsó fokára állhattak fel! Az eleje nagyon szoros lett, az első hely és a vele járó csónak is csak negyven centiméterre, azaz egy kis csukára volt! 🙂 Érthető módon hatalmas volt az öröm, nagy büszkeséggel fogadták a gratulációkat.

De akármekkora volt is az öröm, szóltam Levinek, hogy ideje indulni, mert holnap suli! 🙂 Apropó suli. Levi még mindig nem töltötte be a tizennyolcat, úgyhogy az előző két évhez hasonlóan úgy indulhatott a versenyen, hogy nekem alá kellett (volna) írnom egy szülői hozzájárulási nyilatkozatot. Ezt viszont idén elfelejtettem, úgyhogy jött is a szervezők részéről a poénkodás, hogy sajnos így érvénytelen az eredmény! 🙂 De ezt gyorsan orvosoltuk, ha pedig véletlenül jövőre is indulna, akkor azt már nagykorúként teheti! 🙂

Nagyon szoros volt az eleje! 🙂

Görbüljön!

go.fishing

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s