Kutyasétáltatás

Posted on

20190723_132740

Feketeöves pergetőhorgász olvasóim már nyilván tisztában vannak vele, kutyasétáltatás alatt nem arra gondolok, hogy Morzsit kivisszük az erdőbe. Viszont az egyik leglelkesebb olvasóm édesanyám, aki valószínűleg nem ismeri ezt a zseniális nyári felszíni pergető módszert, ahogy sokáig én sem ismertem, úgyhogy walk-the-dog ismertetésre fel! 🙂

20190723_103321

Jó ideje már, hogy az egyik kedvenc pergető módszerem lett meleg(edő) vizeken a topwater pergetés. Viszont ez sokáig kimerült nálam a felszíni békázásban csukára, ahol időnként azért beesett egy-egy balin is. De a tavalyi évben átfordultam a walk-the-dog technika irányába. Nem volt ez igazán tudatos, a tavalyi első kutyás halam egy szép domolykó volt, utána a wtd csalikat el is felejtettem egy időre. Azonban ők nem felejtettek el engem, és a balinos dobozomban porosodva várták, hogy újra eszembe jussanak. De sokáig nem jutottak eszembe, mígnem egy júliusi hajnal Miki csónakjában talált minket.

20190723_053114

Aznapra több tervvel is készültünk elsősorban kövesezés, esetlegesen beeső sülőkkel, de ha nem esznek akkor megpróbáljuk a harcsákat és ha ez sem működik, akkor C tervként jönnek a fenekeszegek.

20190723_053305
Egy Miki méretű harcsa alatt biztosan nem fog eltörni! 🙂

Sokáig nem kellett várnunk, hogy kiderüljön működik e az A terv, mert a kövesek szerencsére étvágyuknál voltak. Levi elkezdte szépen húzni őket, nekem is beesett egy-egy, Miki pedig jó házigazdaként nem fogott az első etapban! 🙂

20190723_055901

20190723_060540

20190723_080331

20190723_092109

20190723_095020

20190723_101318

Végül megunta a haltalanságából adódó élcelődő vérszívásunkat és összehalazta a kezét.

20190723_101452
Bár elsőre nem feltétlen úgy, ahogy tervezte …
20190723_104330
… de utána megmutatta, hogy ki van hazai pályán! 🙂 

20190723_113308(0)

20190723_114317(0)

Kövesezés közben láttam, hogy egy nádbaba mellett hajtja valami a kishalat. Nem a szokásos színpadias nyári fröcsköléssel, de éltem a gyanúperrel, hogy balinok lesznek a tettesek. És a balinos dobozomat kinyitva egy nemrég vásárolt magyar handmade wtd csalin (Navy Lures – seal) akadt meg a szemem. De itt álljunk meg egy pillanatra és nézzük meg, hogy mit is takar a walk-the-dog csali. Az első szembetűnő különbség, hogy a wtd csaliknak nincs terelőlapkája aka nyelve.

20190619_120358
Gyárihibás, hiányzik a nyelve.

A hagyományos wobblereket a terelőlapjuk (is) kelti életre, annak köszönhetik a lineáris bevontatásnál a veretésüket. A wtd csalikba viszont mi lehelünk életet. Rajtunk múlik, hogyan, mennyire ügyesen pöcögtetjük, hogy minél jobban hajazzon egy vergődő kishalra. Rengeteg videó található a módszerről a neten, egy a sok közül:

De visszatérve a nyári kalandunkra, kapocsba került a seal. Az első sétáltatásra kirobbant a vízből egy balin. És elvétette. De milyen adrenalin löket volt már ez is! Miki és Levi továbbra is a köveseket hajtották, de láttam, hogy ezután a szemük sarkából mindketten a kutyusomat figyelik. És nem is kellett sokat sétáltatnom, mikor újra rárobbant az őn, de most nem hibázott. Őserővel verte le, és már rohant is vele. Illetve csak rohant volna. Végül egy-két perces huzavona után kezemben tartottam életem első kutyás balinját.

20190723_120304

20190723_120411

És innentől megfertőződtem. Az év hátralévő részében sok szép őnt csalogattam kutyavégre a Dunán és a Balatonon is.

A szép őn után Levi és Miki is nyúltak a balinos botokért, és szerencsére nekik sem okoztak csalódást az őnök. Egy-egy szép fenekeszeg szeretett volna fotózkodni velük.

20190723_130156

20190723_130600

20190723_130648

Közben én visszaváltottam gumira, és egy határozott sorozás után egy csodálatos csapó került a szákba. Nagyon örültem neki, mert nálam ritka vendégnek számítanak, főleg ilyen kismalac méretben.

20190723_122407

20190723_122431

20190723_122604

Sajnos a fúk nem élték át, milyen lélekemelő pillanatokon megyek keresztül, nem járta át őket a pátosz, folyamatosan csak poénkodtak, meg trollkodtak. Pedig nem is ittunk! 🙂 Nehéz ilyen társakkal röhögés nélkül kibírni! 😀

20190723_143125
Egy kis …
20190723_143127
… komolyságot …
20190723_143126
… ha kérhetném! 😀

De ahogy felénk mondják: a barát az barát. Mégha sz.r is! 😉

Görbüljön!

go.fishing

 

3 gondolat “Kutyasétáltatás” bejegyzéshez

    Dósa Istvánné said:
    2020-04-16 - 13:31

    Tuti, hogy nagyon jó a kutyasétáltatás, de azért nálam az utolsó 3 kép jobban bejött 😂

      ridgeback75 responded:
      2020-04-16 - 13:09

      És látnád azokat a képeket amiket nem mertem kitenni! 🙂

        Dósa Istvánné said:
        2020-04-16 - 14:23

        😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s