Folyami kavicsok
A folyami kavicsoknak több fajtája létezik, de kettő egész biztosan. Az első, bár nem a legfontosabb a Dunakavics.
Ha neked is rögtön ez ugrott be, akkor benned is mély nyomokat hagyott a kádárbarokk cukrász-artisztika! 🙂 De szerencsére a folyami kavicsoknak van egy sokkal fontosabb válfaja is, mégpedig a gyönyörű tiszai kősüllők. A mai mesém róluk fog szólni! 🙂
Egy szép őszi napon ismét Ratkai Miki vendégei voltunk, de az én koromban már picit félve mentem le hozzá és legközelebb kétszer is meggondolom, hogy egyáltalán:
- Menjek e Mikihez kövesezni? Tudjátok mekkora meló fejenként 40-50 kövest megfogni? Alig van ideje enni, inni az embernek. Egy merő stressz az egész! 🙂
- Menjek e Mikihez süllőzni? Abból nem fogtam még nála egy pergetés alatt ötven darabot, de ötöt már igen. És mindegyik darabos volt. Rohadt kemény meló az ötös süllőket 10 méter mélyről felpumpálni, akár rámehet az ember dereka is! 🙂
- Menjek e Mikihez harcsázni? Örültem, hogy a nyáron gyakorlatilag nem lehetett őket pergetve megfogni. Végre egy kis rekreációs, pihentető horgászatban lesz részünk. Erre nem megfogatja velünk őket kuttyogva!? És a derekam? 🙂
- Amin viszont egy percig sem gondolkodnék: csukázás Mikivel. Egyszerűen imádja! 🙂
Viccet félretéve nagyon vártuk ezt a pecát, és reméltük, hogy hasonló köves rohamban lesz részünk, mint korábban már nem egyszer, például: Kövest köves követ
Nem árulok el nagy titkot, hasonlóban lett részünk.
De az sem lett volna gond, ha nem hasonlóban lett volna részünk, mert minden egyes alkalommal rengeteget tanulunk Mikitől. Hihetetlenül ismeri a halak viselkedését és a Tiszát. Mondjuk nekem már késő, de Levin látom, ahogy szívja magába a tudást, köszönet érte! 🙂
De nézzük, hogy mi is történt. A kora reggel már vízen talált minket, de egy jó ideig bottal ütöttük a tiszai kavicsok nyomát.
Viszont nagyjából nyolc órától elkezdtek bejelentkezgetni. Ebben az időszakban még nagyon finoman ettek, úgyhogy természetesen csak Levi és Miki fogtak én pedig dokumentáltam az eseményeket.
Ahogy telt az idő elkezdtek egyre jobban enni. Majd még jobban. És kezdődött a habzsolás. Ekkor már én sem tudtam hibázni.
Rengeteg dupla, tripla fárasztásunk volt, repült az idő. És egyszerre megint csak azt vettem észre, hogy teljesen kiszáradt a torkom, kezd fájni a fejem az éhségtől. Már megint elfelejtettünk délutánig inni és enni. De nem csoda, mert a kis lájt pálcáinkkal hihetetlen örömpecát okozott a köves-áradat.
Viszont ekkor elérkezett az a pillanat, amiről sosem gondoltam volna, hogy lesz ilyen. Elteltünk. Elteltünk a kövesekkel, úgyhogy elkezdtük puhítani Mikit, hogy váltsunk és menjünk csukázni. Nem volt egyszerű menet, mert amennyire mi Levivel szeretjük kergetni a krokodilokat, Miki ugyanannyira nem, úgyhogy ő maradt volna a köveseknél. De végül sikerült meggyőznünk, és az utolsó egy-két órában a pöttyös haramiákat kerestük.
Csukát végül nem sikerült fotóznunk, de levezető etapnak kiváló volt. Hihetetlen kimondani, de egész jól esett ez az akció nélküli dobálgatás! 🙂 És ha már akció nem akadt, végre volt időnk gyönyörködni a Tiszában.
Mert tényleg gyönyörű. Remélem jövünk még ide.
Görbüljön!
go.fishing
