Egyéjszakás kaland avagy élőben sokkal nagyobb

Már viszonylag fiatalon is rajongtam az egyéjszakás kalandokért. Ma sincs ez másképp. Bár időközben a résztvevők, az érdeklődési kör és úgy általában az éjszakai kalandok menete merőben megváltozott. A másnapról már ne is beszéljünk. A mostani egyéjszakás kalandjaimra jellemzően emlékszem :), ahogy arra is, amit most fogok elmesélni nektek. 

Valahol ott hagytam abba legutóbb, hogy csodálatos balatonszauruszokat fogtunk. Mikor Levi meglátta őket, nagyon elkerekedett a szeme és egy csapásra rögtön meggyógyult. Közölte, hogy azonnal menjünk vissza Gyurihoz! 🙂 Szívem szerint, üssük a vasat, amíg meleg alapon én is másnap mentem volna vissza, de pár nap múlva indultunk nyaralni és behavazódtam. De ami késik nem múlik, nyaralás után egy naplemente ismét a Balatonon ért minket Gyuri társaságában. Apropó balatoni naplementék. Nem tudok betelni velük, ahogy a dunaival, a tiszaival meg úgy általában az összes naplementével. Nincs két egyforma, mindig más az égi festmény, de akármilyen is, mindig megdobogtatja a szívemet.

Nyolc óra körül hajóztunk ki, de sötétedésig sok említésre méltó dolog nem történt. Levinek volt két kisebb kapása, de egyik sem akadt meg.

Bezzeg sötétedés után! 🙂

Az egész Gyuri tökéletesen kivitelezett tízpontos mozdulatával kezdődött. Hanyag eleganciával behajította a szemüvegét Balatonba. Természetesen többet nem találkoztunk vele. Hiába, nem úr, aki nem pazarol! A gond csak annyi volt ezután, hogy egyedül Gyuri tudta hol vannak a jó helyek, de félig vakon a sötétben elég nehezen tájékozódott. Végül kifinomult szaglására és hallására támaszkodva eredtünk a formás süllők nyomába! 🙂 Egyébként angol úriembereket megszégyenítő hidegvérrel fogadta az esetet (“-Ó, f….m bele! Hogy b….a meg!) 🙂

De félig vakon is meglehetősen ihletett formában tolta, akasztott egy elég derekas sárkányt. Az xzoga parabola ívén látszott, hogy komoly súlya van a jelentkezőnek. Sajnos nem tudtuk meg, hogy mennyire komoly, mert fárasztás közben angolosan távozott.

De megtaláltuk a nagy süsüket, Gyuri ösztönei megint kiválóan működtek. Azonban hiába találtuk meg őket, nem akartak ennyi. Legalábbis műhalat. Finnyás népség.

Talán volt egy-két akcióm, de nem tudtam eldönteni, hogy nagyon finom odanyúlásokról van e szó, vagy csak a képzeletem játszik velem. És egyszer csak ott volt. Megint nem éreztem élesen a kapást, csak kimaradt egy ütem. Finoman megtolta felém. De annyira rá voltam hangolódva, hogy rögtön akasztottam. És milyen jól tettem! 🙂 Parádésan kezdett védekezni, perecbe hajlott a botom.

Kisebb súlyú süllőkhöz vagyok szokva, úgyhogy ismét elképedtem, hogy milyen erővel tudnak küzdeni. Szépen türelmesen fárasztottam, hagytam vízközt tombolni, csak akkor kezdtem felerőltetni mikor érezhetően csökkent a kirohanások ereje. És kézben volt!

Bő kilóval kisebb volt mint a múltkori sárkányok, de így sem lehetett okom panaszra, kapitális példány. Levi meg is jegyezte: “-Apa! Ez mekkora! Élőben sokkal nagyobb, mint képen!”

Szerencsém volt, hogy finoman fárasztottam, nagyon vékonyan akadt. Megköszönhetem az égieknek, hogy kijött! 🙂

Néhány gyors fénykép után útjára engedtem. Hamar visszanyerte az erejét és egy gyönyörűen kivitelezett cukaharával vetette magát a habokba. Pedig még dédelgettem volna kicsit …

Sajnos a későbbiekben sem jött meg a süsük étvágya. Levkónak ugyan  sikerült akasztani egy szépet, de az is vékonyan akadhatott és fárasztás közben búcsút intett. Kicsit elkeseredett a fiatalember, de egyrészt láthatott élőben egy ekkora fogast, ami nem sok embernek adatik meg, másrészt pedig megígértem neki, hogy addig fogunk a Balatonra járni, amíg meg nem fogja a saját Moby Dickjét. Meg persze azután is! 🙂

A kiúton kicsit aggódtunk, hogy Gyuri Ray Charles üzemmódban kitalál e, de gond nélkül megoldotta. Kifelé menet Levkó még izgatottan mesélve élte át újra a kalandot, de a kocsiban hazafelé hamar kásás lett a hangja. Még kétszer megjegyezte, hogy élőben sokkal nagyobb, majd elkezdett ütemesen szuszogni.

Görbüljön!

go.fishing