Húshorgászunk

Posted on Updated on

Írtam már nektek korábban a Pisztrángteszkóról, mikor évente néhányszor elkap minket a halétkek utáni vágy, akkor ellátogatunk ide, a visegrádi pisztrángos tavakhoz. Horgász szemmel olyan ez, mint mikor a búvár beül egy üvegfenekű hajóba. Élvezeti- és sportértéke messze nem ugyanaz, de a családdal kiváló időtöltés.

Idén nyáron is eljött a pillanat, mikor felkerekedtünk és Visegrád felé vettük az irányt. A gyerkőcök nagyon lelkesek voltak, Matu egész úton hatalmas csuka és csüllőfogásokat vizionált, úgyhogy abban maradtunk, hogy fejenként 4-4 halat foghatnak. Így lesz 12 halunk, ami 3 sütésre pont jó a családnak. Dóri és Matu közös pecát terveztek spiccbottal, de Levi ragaszkodott az UL pergetéshez, mint utólag kiderült, nagyon jól is tette.

A tavon szokás szerint sokan voltak, a spiccbotra várnunk is kellett, de Levi a saját botjával rögtön a szivárványosok nyomába eredt, és szépen el is kezdte aprítani őket.

Levinek nagyon sok kapása volt, folyamatosan ütötték a pisztrángok a kis StrikePro-t, de nagyon sok leakadt, elképesztően vehemensen védekeztek.

Míg Levi szépen aprította a szivárványosokat, addig a többi horgásznak spiccbottal alig-alig jött ki egy-két hal, szembeszökő volt a különbség. Korábban ezt nem tapasztaltuk, úgy látszik kitanulták a halak, hogy a csontival vigyázni kell. Gondolom szegényeknek volt idejük azon merengeni, hogy tavi pisztrángnak születni nem a legszerencsésebb dolog a világon.

Időközben Dórinak és Matunak is megjött a spiccbot, úgyhogy ők is belevetették magukat a halvadászatba.

Viszont spiccbottal nem igazán sikerült a halfogás. Míg Levi igazi élménypecát nyomott, addig Dóri és Matu egy-két kapásig jutott, de azok is lerúgták magukat a horogról. Végül Levkó kölcsönadta a botját nekik és a 12 halunk igazi testvéries osztásban jött össze: Dorcos és Matu egyet-egyet fogott, Levi pedig tízet! 🙂

Csak stílusosan rágcsálunk 🙂

A fáradalmakat kipihenni természetesen még beültünk az Ördögmalomba, másnap pedig elkészült az első tepsinyi pisztráng! 🙂

Görbüljön!

go.fishing

2 gondolat “Húshorgászunk” bejegyzéshez

    Levi said:
    2016-09-29 - 18:30

    Jó peca volt,de a vadvízi pecák azért jobbak 😀

      ridgeback75 said:
      2016-09-29 - 20:38

      Ezzel egyetértek. De ezt leszámítva idén gyakorlatilag csak vadvízen horgásztunk. És szerintem az év hátralévő részében is így lesz! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s