A kékfarkú

Csöndesen osonok a kisebb kövekkel, kagylókkal borított sóderos parton. Ma este nincs sok időm, nem tudok lemenni a Dunakanyarig, de sebaj, feljebb is van egy-két ígéretes pálya. Bár eddig csak balint adtak …

Nem rosszak a körülmények még éppen sikerül elcsípnem egy kisebb árhullám leszálló ágának a végét, a Duna kicsit még gyorsabban ballag a medrében, mint normál körülmények között, tolja a parthoz a halat. Langyos déli szél fúj, kicsit még kiélvezem, mert május elején azért gyorsan zuhan a hőmérséklet, ahogy lemegy a Nap. Mert az lemegy, elég gyorsan.

Ahogy eltűnnek a fények kapocsba akasztom a nagy dunai királyt az SSR9 SFC-t. Szorgalmasan fésülöm át a vizet, dobást dobás követ. Imádom a víz semmivel össze nem hasonlítható illatát. Itt még ez is más, jobb. Valami van a levegőben. Ilyenkor kiélesednek az érzékszervek, szép fokozatosan emelkedik az adrenalin, míg el nem érem az üzemi hőmérsékletet. És ha azt sikerül elérnem, akkor teljesen kizárom a külvilágot csak az öreg folyó van és én.

Az idő belassul, csak az SSR9 veretésére figyelek. És ekkor valami odadurrant a semmiből, de milyet, te jó ég! A vállamban is érzem. Süllő!

Furán működik az emberi agy, legalábbis az enyém! 🙂 Vannak dolgok, amiket szinte rögtön elfelejtek, de vannak olyan események is amik örökre bevésődnek, a retinámba égnek. A megismerkedés Mártival, a gyerekek születése, mama temetése, a matekszigorlat … és ez a fárasztás is. Minden másodpercére kristálytisztán emlékszem.

A brutális rávágás után rögtön akasztok, és másodpercekig nem történik semmi. Nem mozdul. De utána elindul, de hogy elindul! 🙂 Megreccsen a kőkeményre állított fék, rohan a mélybe, a sodrásba. Itt kezdek vigyorogni, mint valami ütődött. Nem tudom visszaadni az érzést, ez nem szimplán boldogság, ez valami sokkal ősibb, valami zsigeri.

Hagyom, hagy tomboljon a mélyben, egy dologra vigyázok csak. Nagyjából 20 méterre lefelé van egy bedőlt fatörzs. Naná, hogy oda igyekszik, rutinos öreg játékos már. De nem hagyom, lassan idehúzom magamhoz. De van még benne bőven tartalék, újra kirohan. Nem erőltetem, vesztettem már jobb süllőt a Dunán, mert elkapkodtam, őt nem fogom. Pár percig még huzakodunk egymással, a negyedik kirohanása után érezhetően kezd fáradni, és a felszínre jön. Gyönyörű. Hatalmas.

Nagy játékos, de elkészült az erejével, felfekszik a vízre. Rohadt hideg a víz, de nem akarok kockáztatni a kiemelésnél, belegázolok a Dunába. Persze mindenem ázik és hideg, de kit érdekel, megvan! 🙂

76/86 cm, 5,1 kg

Összehasonlításként egy gyönyörű kettes, ugyanazzal a műcsalival! 🙂

Nem tudok betelni vele, de sokáig nem maradhat a parton. De még csodálom egy kicsit és tudom. Hazaértem.

Görbüljön!

go.fishing