Csorbafog és társai

– Minden nap lemegyek a Dunára!

– Lemegyek heti két-három alkalommal.

– Heti egyszer tudok menni …

Nagyon vártam a novemberi dunai süllőzéseket, de családi/baráti hétvégék és új munkahelyi projektek miatt a fentiek szerint a harmadik opció valósult meg. Így is nagyon szerencsésnek érzem magam, mert novemberben négy hajnal az öreg folyó partján ért, és mindannyiszor halszagú lett a kezem …

Alapvetően az esti fényváltásokat lett volna kényelmesebb megcélozni, de erre esélyem sem volt, így maradtak a munka előtti hajnal 4 órás kelések. No nem panaszképpen, a Duna partján mindig és mindenkor jobb, mint az irodában! 🙂 Ami igazán rossz volt ezekben az időpontokban, hogy Levkó nem tudott velem tartani a suli miatt …

Nagyjából 3 órám volt ezeken a hajnalokon munka előtt, és jelenleg 4 fix parti helyem van, amit mindenképpen szerettem volna megdobálni, így alkalmanként nagyjából 35-40 percem jutott egy hely átfésülésére, utána kocsiba be, és irány a következő hely. Mennyivel egyszerűbb lenne ez csónakból.

Első alkalommal a második megálló egy öbölbejárat meredek kövezésén ért, és a hajnali vaksötétben nem volt kérdés, hogy az egyik kedvenc süllős csalim egy SSR9 SFC kerül a kapocsba. A bemelegítő dobások után talán a negyedik bevontatásra jött egy gyönyörű rávágás. Nem az a himihumi, ránehézkedek, megtolom feléd, hanem az a letépem a fejed típusú éles, határozott ütés. Hát, ha a kollega ennyire vehemens, akkor én sem akartam szégyenben maradni, határozottan akasztottam, és éreztem, hogy ült a bevágás. A fárasztás olyan süllősre sikeredett, a sodrást kihasználva tanúsított némi ellenállást, de azért nem a védekezés világbajnokai ők. A hasonló méretű balinjaim jellemzően sokkal keményebben védekeznek. A huzavona végén egy faroktőig 52 cm-es 1,9 kg-os gyönyörű halat tartottam a kezemben, egy apró szépséghibával …

Valamibe már beletört korábban a (kapa)foga.

Csorbafog és az SSR9

Egyedül, mobillal nem volt egyszerű a fotózás, de sikerült megoldani! 🙂

Csorbafog után jött egy nagyon ígéretes áradás a Dunán, de sajnos ekkor nem sikerült kijutnom a vízre. Viszont ez sem volt gond, novemberben egyszerűen nem tudtam hibázni! 🙂 A következő három hajnali pecából még kettő adott süllőt, viszont a legnagyobb élményt nem ők okozták, de erre majd kitérek a végén.

A hajnali cserkelések mentek a szokott módon, és ha volt süllő az adott helyen, az mindig hamar meglett, gyorsan leverte a műcsalit. Hiába, készültek a télre … A méretet sikerült az alulról súrolom a két kilót kategóriára belőni, egyívású süsüket fotóztam novemberben.

Neki rendben van a protézise! 🙂

Egy paraszthajszállal kisebb, mint Csorbafog.

Ő is hasonló méret.

Gyönyörű szezonkezdet volt, és a negyedik alkalom volt számomra a legemlékezetesebb. Van egy kedvenc helyem, ahol süllőt ugyan még nem sikerült fognunk, viszont balint annál inkább. Kiszálltam a kocsiból, és szép csendben osontam a kiszemelt hely felé. Már amennyire tőlem telik. Mint elefánt a porcelánboltban. Nem volt nehéz észrevenni, hogy a balinok megint kijöttek erre a partszakaszra, szépen vámolták a szélvízbe kiállt küszöket. Élt a víz. Elkezdtem dobálni a jól bevált balinos csalikat, cseréltem egyiket a másik után, de semmi. Egyszerűen nem bírtam horogvégre csábítani őket. Aznap ez volt az első megállóm, de annyira elment az idő, illetve annyira elkapott a hév, hogy a többi tervezett helyről le is mondtam aznapra, szerettem volna itt megfogni egy balint. A végén szégyenszemre feladtam. Kapocsba akasztottam az SSR9-et, hátha a balinok mellett van egy süllő. Szépen lassan vezettem, pár méterre tőlem már a felszínen jött, mikor megjelent mögötte egy ezüst nyíl, elemi erővel leverte és már vágtatott is vele a sodrásba. Eksztatikus élmény volt. Termetre nem volt nagyobb, mint Csorbafog és társai, de nagyon harcos kis fárasztást produkált.

Feltette …

… a szezonkezdetre …

… a koronát.

Ilyen kezdet után nagyon bíztam a téli szezonban, de az már egy másik történet lesz! 🙂

Görbüljön!

go.fishing