Draft day – a profi ligába lépünk

Posted on Updated on

A mai poszt címe, a tőlem teljesen megszokott módon, kicsit nagyképű lett. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy hal az nem fog szerepelni a mai írásban! 🙂

Szóval, draft day. Az USA-ban ez az a nap, amikor a legnépszerűbb sportágakban (amerikai foci, baseball, kosár, jéghoki ) kiválasztják az egyetemi ligából azokat, akik beléphetnek a profi ligába. Természetesen én se magamtól vagyok ennyire kiművelt, nemrég láttam a vonatkozó filmet.

Viccet félretéve, a profitól még messze vagyok, de sikerült egy olyan pályára tévedni, ami tényleg profiknak való. Ez pedig nem más, mint a jó öreg Duna, közelebbről, a táti holtág.

Táti holtág
Táti holtág

Korábban már lejöttünk ide Levivel, de akkor a nagyon magas vízállás miatt nem tudtunk pecázni, viszont kinéztünk nagyon ígéretes helyeket. Már régóta bújkált bennem a kisördög, hogy ideje hátat fordítani a szeretett akváriumaimnak, és valami komolyabb pályán elkezdeni pergetni. Lőtávolban nekem vagy a Duna budapesti, vagy a Komárom-Esztergom megyei szakasza van, gondolkodás nélkül az utóbbi felfedezése mellett döntöttem. Horgászősök és horgászmúlt hiányában első körben a netre, főleg a google maps műholdképeire támaszkodtam, mint mankóra, illetve a Levivel korábban kinézett helyekre.

Az első támadást nem terveztem hosszúra, úgy alakult az egyik hétköznapom, hogy 11 órától volt az első megbeszélésem a munkahelyen, gondoltam csapok egy pár órás izgalmas hajnali pecát, 11-kor meg beülök unatkozni. A korábban elkövetett hibát nem akartam megismételni, így mielőtt egy szalmaszálat is keresztbe tettem volna, néztem egy vízállást:

Duna_vízállás_0926
Jónak, legalábbis jobbnak tűnt, mint legutóbb

A pirkadat már a vízparton talált, de itt jött az első meglepi, ami ráadásul a kellemetlenebbik fajtából való:

Letarolva
Letarolva

A korábban kinézett ártéri helyek helyett, nagy letarolt placc fogadott. Bakter. Mindegy, ha már ott voltam, beszéltem az őrrel, hogy pergethetek e, mondta, persze. A hely ígéretesnek tűnt, szinte forrt a víz a balin rablásoktól.

A szárazföldről eltűntek a fák, a víz viszont annyira tele lett szórva törmelékkel, hogy folyamatosan akadtam, beszakadtam. Egy kisebb vagyon elvesztése után, azaz öt beszakadással később ( sorrendben: piros-fehér sandra, Ottó bácsi Kele, körforgó, Salmo thrill, körforgó ) úgy döntöttem, ideje felfedezni más részeket.

Kóborlás közben találkoztam egy helyi lakossal, aki reggeli kutyasétáltatást végzett, szóba elegyedtünk, és elvitt egy meghorgászható, nagyon szép részhez. Ő mondta el azt is, hogy a teherkomp kikötő építése miatt írtanak. Az új helyen már sok időm nem volt, nagyjából fél órát dobáltam, de kapásig nem jutottam, nem fogtam semmit. Illetve, dehogynem. Kagylót bárhol, bármilyen körülmények között tudok fogni! 🙂

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Hát így telt az első dunai pergetés, de ahogy a mondás is tartja, egy sikertelen horgásznap még mindig jobb, mint egy sikeres nap a munkahelyen.

Viszont kedvemet egyáltalán nem szegte a dolog, sőt. Tudtam, hogy melós lesz, akár még horgászható helyet is találni, nemhogy halat fogni. De még van időm beletanulni, nem kapkodunk. Viszont valami elképesztő varázsa és olyan szabdságfoka van a dolognak, amit semmilyen horgásztavon nem éltem még át.

Itt nincs senki más csak a Duna és én.

Nem lehet semmihez hasonlítani ezt a horgászmódszert, amikor is egy horgászat alkalmával sok kilométert csavarog az ember a természetben, gyönyörű helyeken, az ígéretes helyeken meg-megállva pergetni, de 10-20 percnél nem tovább egy helyen.

Nem horgász, vadász, de azt hiszem kezdem érteni:

“A vadászat: vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás.”

Gróf Széchenyi Zsigmond

Görbüljön!

go.fishing

6 gondolat “Draft day – a profi ligába lépünk” bejegyzéshez

    LP said:
    2014-10-29 - 13:49

    Szépek a képek megint. Ultralight bottal pergettél?

      ridgeback75 said:
      2014-10-29 - 15:40

      Köszi. Egy 11 éves 20d vázzal lövöm a képeket, de már nem az igaziak a tükrök, úgyhogy van néhány folt a képeken. Lehet, Karácsonyra meglepem magam egy 70d-vel! 🙂
      Igen, itt még ultralight, de voltam azóta máshol a Dunán, és rá kellett jönnöm, hogy oda kevés. Jelenleg a Dunára egy 2,40-es 15-50g daiwa excellert használok.

        LP said:
        2014-10-29 - 16:01

        Igen, pont azért kérdeztem, hogy ilyen terepre nem kell-e erősebb cucc. Én feederből a második dunai próbálkozás után vettem meg az extra heavy-t, a folyóvíz tényleg nem akvárium.

      ridgeback75 said:
      2014-10-29 - 16:23

      Igazából nem is az erejével van gond, hanem az akciójával. Az UL pálcámnak lágy a spicce, emiatt a kapások 20-30%-ából nem lesz hal, elvesztem. Ez kockatavon nem probléma, majd jön a következő, de a Dunán meg kell becsülni minden kapást. Igazából még keresem a nekem ideális pergetőbotot, de már van ötletem! 🙂
      http://www2.walterland.net/250-pergeto/17597-daiwa-lexa-spin-210m-10-30g.html

        LP said:
        2014-10-29 - 16:40

        hmm.. “Tengeri horgászatra, tőkehal és tengeri süllő pergetésére szánjuk.”
        Úgy tervezem vasárnap felderítem a környéket, megnézem mivel dolgoznak a stuttgarti sporik.

      ridgeback75 said:
      2014-10-29 - 17:09

      Helyes. Ha megvan, szervezd le a kinti pecát. Én megfűzöm a két kúlost, hogy menjünk, meg Varsit, ha éppen nem a salsa oltárán áldozik! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s