Minden út a Rómaira vezet

Posted on Updated on

Legalábbis majdnem mind.

Megnéztem, az eredeti mondást latinul, jól hangzik! 🙂 Omnes viae Romam ducunt.

2013 volt az első év, amikor már sokat horgásztunk. Viszonylag. Az addigiakhoz képest. Ebben az évben a horgászataink 90%-át a Rómain követtük el. Korábban már írtam a tóról, de akkor úgy döntöttem, hogy a hossz miatt kettévágom a beszámolót, következik a második etap! 🙂

2013-ra eljutottam odáig, hogy kezdtem érteni a horgászat lényegét. Már nem feltétlenül a kártya és a gyümölcspárlatok domináltak egy-egy peca alkalmával, hanem maga a horgászat. És élveztem, ráadásul kezdtem sejteni az egyes horgászati módszerek közötti különbségeket. Ekkor már eljutottam oda, hogy volt két jó botom, egy 3,60-as pontyozó ( köszönöm Pasó! 🙂 ), és egy jó minőségű 3,60-as feeder a Walterlandból. Úgy éreztem, hogy a feederezés az, ami a legközelebb áll hozzám. Magáról a technikáról itt most nem írnék, mert rengeteg anyag van fent a neten, de ha valakit nagyon érdekel, olvassa el pl. ezt. Elkezdtem halat is enni, időnként hazavittem egy-két pontyot, amúrt, és ízlett! 🙂 Ezirányú rajongásomat a családban csak az egyik veteránkorú ridgeback osztotta meg velem! 🙂 Történt, hogy éppen egy pontyot pucoltam kint a kertben, és nem akartam a fejét eltenni, ledobtam a földre. Abu rácsapott, és azóta is habzsolja a nyers pontyfejeket! Akina ilyenkor csak néz rá … ez hülye, fene az ízlését! 🙂 Ami tök jó ebben, hogy a mai napig utálok megölni egy állatot, de halfejből csak limitált mennyiségre van szükségem, mert nálunk szökőévente van csak halászlé, de így legalább semmi nem megy kárba.

Pár Sok kép a ricsijeinkről, ez még régebben, a 10. szülinapjukra készült. Jelenleg ketten vannak velünk, Akina és Abu, voltak többen is.

Szóval, élveztem a horgászatot, tetszett a feederezés, DE. Volt bennem valami hiányérzet, több akciót szerettem volna, annak ellenére, hogy a Rómain mindig rekordszámú pontyot, amúrt fogtunk. Ekkoriban láttam egy műsort, amiben nagyon kis botokkal pergettek. A pergetést korábban Arab botjával próbáltam egyszer kb. 10 percig, de valahogy nem fogott meg, viszont mikor megláttam ezeket a kis botokat, tudtam, ez kell nekem. Rövid utánjárás után kiderült, hogy ún. ultralight pergetésről van szó, erről is rengeteg anyag van a neten, de pár szóban leegyszerűsítve, ez is pergetés, csak sokkal finomabb szerelékkel. Nagyjából 4 másodperc hezitálás után elmentem, vettem egy ultralight botot, a hozzá való kis orsóval, és 12-es nanofil zsinórral ( ezt lehet fonottra fogom cserélni, de erről majd egy jövőbeli posztban bővebben ). A választásom egy Berkley Cherrywood Pro 1,8 m botra esett. Hogy miért? Mit tudom én, nagyjából ez volt jó áron! 🙂

berkley-cherrywood-pro-spin-10ft-1837-p
Imádom!

A bot paraméterei:

Hossz (m): 1,8
Dobósúly: 4-16 g
Anyag: carbon
Akció: B
Gyűrűk száma: 5
Gyűrű típus: SIC
Nyélborítás: parafa
Nyéltag átmérő (mm): 8
Tagok száma (db): 2
Orsótartó típusa: csavaros
Szállítási hossz (cm): 95
Tömeg (g): 105

Sokan Több, nálam tapasztaltabb horgász ismerősöm le akart beszélni róla, mondván, hogy ezzel csak kis halakat lehet fogni, mit csinálok, ha rákap egy 10 kilós csuka, stb. Hogy 10 kilós csukával mit csinálnék, azt nem tudom (bár tudnám! 🙂 ), de áldom a megérzésem, hogy nem hagytam lebeszélni magam róla. Imádom ezt a botot! Fogtam már vele több 3 kiló feletti ragadozót, csukát, harcsát, a legnagyobb 4,6 kg volt, elképesztő élmény a fárasztásuk. És fogtam vele több 30 dekás szivárványost is, az is elképesztő élmény! De már maga a csalivezetés is az, szinte minden rezdülését érzem a műcsalinak, egy nagyobb bottal ezekre esélyem sem lenne. Megfertőződtem az UL pergetéssel, igaz, hogy ez a bot nem a legfinomabb UL pálca, a maga 4-16 grammos dobósúlyával az UL kategória teteje.

A másik dolog, ami megfertőzött, az a pergetéshez járó műcsalik. Gumik, fa halacskák, villantók, műanyagok, vertikális csalik, spinner bait-ek, top waterek, popperek … Mára komoly gyűjtemény van ezekből, a 80%-uk, még sosem volt vízben, de nem tudok mit tenni, ha bemegyek egy horgászboltba, és semmi sem kell, akkor is veszek pár műcsalit. A durva, hogy ugyanígy van ezzel Dóri és Bala is, akik még nem pergetnek, de a zsebpénzük jelentős részét műcsalikra fordítják, és folyamatosan csereberélnek. Az Ő esetük érthető, gyerekek, és vonzza őket a csili-vili, na, de én 39 vagyok! 😀

De visszatérve a pecára, 2013 augusztus végén ismét a Rómain horgásztunk, egy feeder botom volt bedobva, illetve pergettem az új UL pálcámmal. Órákig. Ez a sokadik nagy előnye az UL botnak, hogy annyira könnyű, hogy több óra dobálás után sem fájdul meg tőle az ember háta. Szóval a sokadik kilométernél tartottam, mikor egyszer csak karikába hajlott a bot, rajta volt valami. Köpni-nyelni nem tudtam, annyira meglepődtem. Nem tudtam, hogy mire számítsák, de valami olyasmi élt a fejemben, hogy valami határozott nagy ütést fogok érezni, ehelyett azonban inkább csak ránehézkedett valami, de nem hirtelen, élesen. Azóta tudom, hogy a kapás lehet ilyen is, olyan, attól függően, hogy felém tolja e meg a műcsalit a delikvens, vagy nem. Mindegy, a lényeg, hogy valami erősen bólogatott a bot végén, én pedig azt sem tudtam, fiú-vagyok e vagy lány. Nagyjából 5 másodpercig tartott ez a csodálatos élmény, utána hirtelen megkönnyebült a cucc, lekadt a hal, üresség. Bennem is. Basszus, ezt eltoltam.

Természetesen nem hagyott nyugodni a dolog, az eset után elkezdtem kiművelni magam pergetésből. A hibát ott követtel el, hogy lányos zavaromban nem vágtam be a halnak. A ragadozó halaknak ugyanis porcos szája van, ellentétben a növényevők puha szájával, úgyhogy kell egy határozott bevágás, hogy akadjon a horog.

Egy hónappal később, szeptember 27-én ismét a Rómain voltunk, ezúttal csak ketten Hubával, valamivel később pedig csatlakozott Laci és öccse. “Szokásos” felállás, Hubának két nehézfegyverzet bent, nekem egy könnyebb feeder, és pergetek az UL-el pár órája. Ismét kapás, de ezúttal határozott rávágás, nem csak ránehézkedés, az adrenalinszintem rögtön az Űrben, de nem felejtek el bevágni, akad a horog, kezdődik életem első pergetős fárasztása! Pár perces fárasztás után meglátjuk, süllő, WOW. Huba megszákolja, kint van a stégen a gyönyörűség. Igen de hogy vegyük ki a wobblert, ennek fogai vannak!? 🙂 Nagyon kezdők voltunk! 🙂 Végül azért sikerült, és bár kevés halat viszünk haza, de Ő szájbilicsre került. Életem második süllője, két nap híján 6 évvel az első után, és az első pergetve fogott halam! Sajnos fogalmam sem volt, hogy kell megfogni egy süllőt, úgyhogy csak barbár módon, szájbilincsen lógva készültek róla képek, de azóta sem követtem el ilyen méltánytalanságot.

Másnap még volt egy kapásom, de fárasztás közben beúszott a stég alá, és annak lábára tekerve a damilt, megszabadult tőlem. Laci fogott még egy kisebb süllőt, de az ő nagy botjával nagyságrendekkel más volt a fárasztás élménye … azóta vett egy 2-9 grammos finom UL pálcát! 🙂

Időközben, több, mint 30 halat fogtam pergetve, de a rávágás és fárasztás izgalmát egyszerűen nem tudom megszokni, mindig felmegy bennem az adrenalin, nagyon addikt a dolog, békéshalas pecánál sosem éreztem ilyet.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Görbüljön!

go.fishing

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s